Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Fanny de Sivers írásai

tes. Az ember nem a halálnak teremtődött. Bizonyára ezért igyekszünk elkerülni még mint beszédtémát is. Legtöbbször már a haldoklónak is helyet keresnek az életben lévőktől és otthonától távol, az elhunyt koporsóját pedig elhelyezik valahol egy halottasház ragyogó fényárban úszó girlandjai, virágfüzérei és koszorúhalmai közé, és ez azt az illúziót kelti a felravatalozott halott hozzátartozóiban, mintha mindezek egy természetes folyamat részei lennének, mintha ott semmi rendkívüli nem történnék, amin érdemes lenne eltöprengeniök. Mégis, a halál kitartóan ott ólálkodik körülöttünk nap mint nap a nyüzsgő, forgalmas utakon, a rádió híreiben, a tévéadásokban, álmatlan éjszakáink rémképeiben - bár olyan arccal járunk-kelünk, mintha mit sem sejtenénk az elkerülhetetlenül bekövetkező végső elmúlásról. Ha Ars városka 19. században élt, híressé vált szent életű plébánosa egy szép napon így fordulna hozzád - ahogy annak idején tette is egy idegen fiatalemberrel - : „Drága barátom, jöjj, valld meg bűneidet, mert nem sok időd van hátra!" - ugyan mit válaszolnál neki? Ismerek embert, aki erre az arcátlan kérésre egy jókora pofont keverne le neki! És mégis... „Még öt év... még tíz... még harminc..."...és egyszer csak mintha újra hallanánk a szószékről a régen felhangzott szavakat: „Közeledik az idő, és ti már nem fogtok itt ülni a templom boltívei alatt. Nem lesztek itt többé, eltűntök innen, néhai lelkek, ki előbb, ki később." A jövő ilyetén elképzelésébe, mely jövőben már nincs számára hely, az ember beleszédül. Hirtelen az este hűvössé vált lehelete csapott meg. Vagy csak a zord-fagyos sorok fuvallata ez, melytől a hideg is végigfut a hátamon? De nem, ez nem maradhat így, ennyiben! Ember, szedd össze magad, ébredj! A valóság egészen más, mint felszínes szemlélődéseink és felületes vélekedéseink. Jézus halála is szörnyű volt, még sokkal borzalmasabb, mint egy egyszerű ember elmúlása. De a halálból feltámadt test képes volt tiszta ragyogás övezte épségben megjelenni, és isteni erővel zárt ajtókon is áthatolni. Maga Isten mutatta meg, hogy a megszokotton kívül mi minden következhet még a halálból. Azok számára, akik tudatosan Isten közelségében élnek, a halál ragyogást is sejtet. Több és más, mint amit a hétköznapi ember felfogni képes belőle. Lisieux-i Szent Teréz huszonnégy évesen halt meg. Boldog volt abban a tudatban, hogy a halál kapuján át az „életbe léphet". írásaiból kiviláglik, hogy halála bekövetkeztét a kolostorban örömteli eseményként várta. Terézt lelkesedéssel töltötte el, amikor barátai az örökkévalóság küszöbén látták őt. Egy különösen szeretett apácatársa halála alkalmából Teréz a következőket írta: „Ez volt az első alkalom, hogy meghalni láttam valakit. Ez a látvány valóban magával ragadó, meghitten szép volt!" Ez a vallomás bizonyítja, hogy az „átváltozás" életből a halálba pozitív színezetű is lehet, sőt az ilyen halál még bátorítást is sugározhat. A halált nem kísérik borzalmak. A halál Isten jelenlétében zajlik, és a történelemből tudjuk, hogy Isten könnyűvé teheti a halált még a bűnösök számára is, akik életük hibáit és tévelygéseit őszintén megbánják. így hát igaz, hogy a halálban is, akárcsak az életben, minden lehetséges. És hogy a