Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
A gondolat vándorútján - SOÓS SÁNDOR: Sinran
írt ekkoriban. Életének alkonyán egy igen nehéz és keserű problémával kell szembenéznie. Az egyik fia, Zenran, aki apja tanításait a Kantó vidékén terjesztette, egyre inkább önállósodni és elszakadni akarva, saját iskola alapításába fogott, megosztva ezzel a közösséget. Apa és fiú között a viszony úgy elmérgesedett, hogy végül Sinran 1256-ban végleg szakított vele, és megtiltotta neki, hogy tanítson, illetve végleg elhatárolta magát tőle. 1262-ben halt meg, s testét a higasijamai Ennindzsi szentélyben hamvasztották el. A nevéhez kötődő iskola intézményként való megalapítása már követőinek feladatává lett. A későbbiek során a Dzsódó-sinsú tíz, egymástól többé-kevésbé eltérő irányzat alakjában jelent meg, s ezt a formáját megőrizte mind a mai napig, amikor is a legnépesebb japán buddhista közösségként áll fenn. 42 „Amikor az Amida-hit nagy japán mesterét, Sinrant azzal vádolták, hogy túl könnyűnek mutatja az üdvösségre vezető utat, ő így felelt: »Dehogy könnyű az én utam! A gőgös ember számára a legnehezebb dolog éppen az, hogy ne magára, hanem másra hagyatkozzék.«" 43 1. A három szenvedésteli születés - pokolbéli, éhesszellem-létben való, állati - nem lehetséges országomban. 2. Az emberek és az istenek soha nem vágynak vissza országomból a három szenvedésteli születésbe. 8. Világomban minden ember azzal a képességgel születik meg, hogy képes lesz ismerni azokat a gondolatokat, amelyeket a magasabb világok lényei gondolnak. 10. Az országomban élő emberek és istenek közül egyetlenegy sem fog ragaszkodni semmihez, még a saját testéhez sem. 13. Létem és életem végtelen lesz. 15. A világomban élő minden ember és isten is végtelen életű lehet ezáltal, ám szándéka szerint e végtelen életről szabadon le is mondhat. 18. A tíz világirány minden lénye, aki csak segítségül hívja nevemet, tízszer kimondva azt, valóban az én országomban fognak újjászületni, kivéve, ha vétkesek az öt főbűn valamelyikében, vagy ártottak a Tannak. SZÖVEGEK Amitábha 48 fogadalmából 44