Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - BERECZ ÁGNES: Egyházi gyűjteményeink - alapkövek vagy kövületek?
A kultúra gettósodása a média által uralt világban Közkeletűen a kultúra gettósodásaként értelmezzük azt a folyamatot, amelynek során az értékőrzó'-teremtő küldetést felvállaló kulturális események és termékek (legyen szó zenei vagy színházi produkcióról, szépirodalmi kötetről, folyóiratról vagy múzeumi kiállításról) fokozatosan kiszorulnak a médiából. Ez nem azt jelenti, mintha valamiféle bojkott sújtaná a kulturális élet híreit és eseményeit; jellemzőbben úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a köztudatban való megjelenés ingerküszöbét már nem képes áttörni egy egyszerű híradás. Ami azt illeti, egy terjedelmesebb interjú vagy elemző kritika sem - marketing kell, professzionális módon felépített promóciós kampány (ezzel él egyre több kiadó és múzeum); ha minderre nincs mód, ugyanezt a szerepet betöltheti a botrány is. Működik. így értesültünk valamennyien az országos felzúdulást keltő, súlyos szakmai kérdéseket felvető kőszegi kiállítás ügyéről - miközben valószínűleg számos más kiállítás nyílt ugyanabban az időben, amelyről viszont nem tudunk. Az egyre általánosabbá váló felfogás szerint ami a médiában nem jelenik meg, az nincs is (vagy nincs jelentősége). A hagyományos értelmiségi reakció erre a bosszús vállrándítás - kár érveket fecsérelni nyilvánvaló ostobaságokra; a tömegigényre méretezett média nem igazán alkalmas értékközvetítésre. Tapasztalhatjuk azonban, hogy a speciális csatornák - szaklapok, sokáig jól működő, bevált háttérintézmények - fenntartása és működtetése egyre nehezebb; és ugyancsak egyre nehezebben talál egymásra alkotás és közönség. A kultúra gettósodásának másik megragadható tünete, hogy az érték irrevelánssá vált mind a siker, mind a profit, mind a szóban forgó mű befogadása szempontjából. A helyzet ugyanis az, hogy egy originális, magas színvonalon kivitelezett, intellektuális és esztétikai értéket hordozó mű éppen lehet sikeres - és nemcsak egy szűk, értő közegben -, lehet, bármily meglepő, rentábilis a profit szempontjából; és lehet, mérhető formában is lehet számottevő recepciója. De nem feltétlenül. Sokkal valószínűbb, hogy az ilyen mű létrejöttéhez szükséges tehetség, idő, szakmai hozzáértés és munkatársi gárda, valamint a kikerülhetetlen anyagi befektetés nem lesz arányban a megtérüléssel. Törvényszerű tehát, hogy a kultúra területén kialakult az iparszerű, piaci tömegtermelés, amely régóta nem csupán a mozikról, a televízióról és a képregényekről szól tudomásul kell vennünk, hogy mára a kultúra valamennyi intézményét a fogyasztás határozza meg. Erről szól a színházak műsorrendje, a kiállítások és a hangversenyek szervezése, a tévécsatornák műsorstruktúrája, a kávézó műfajával elegyedő plazakönyvesboltok térhódítása (amelyekben riasztó mértékben csökkennek az igényes szépirodalom és a komolyabb szakirodalom kötetei) 2 . Igaz, ugyanott kényelmesen kávézhatunk és internetezhetünk, miközben ugyanezt esetleg nem tehetjük meg egy patinás könyvtárunkban. Vagy ki ne élte volna át azt az élményt, amikor fáradságos utánajárással, szájról szájra szálló információk alapján végül eldugott, szűk boltocskákban lelte fel az őt érdeklő szaktudomány újonnan kiadott műveinek legszélesebb skáláját? Vagy amikor holmi pinceklubban hallunk olyan élményt jelentő zenét/színházi produkciót, amelyet hiába keresnénk a régi híres előadóhelyeken? (Ha mégis garantált lenne a 1 5.6