Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)

Lepsiusnak a római évek óta barátja, 1857-től Theodor Mommsen és Johann Gustav Droysen történész csatlakozott Lepsius köréhez. Bunsen, amikor Berlinben tartózkodott, rendszeresen látogatta ifjabb barátját. Lepsius társadalmi kapcsolatai kifelé is bővültek. A király változatlanul kedvelte, gyakran meghívta teadélutánjaira. Hétfőnként olyan klubba járt, ahol tudósok és diplomaták találkoztak. Egy „görög" kört is szervezett, ahol klasszikus irodalmat olvasott barátaival. Tisztségei egyre gyarapodtak. Az akadémiai tagság fontossá vált számára: 1850-ben - negyvenedik életévében - a berlini akadémia tagjai közé választotta. Ez az intézmény fiatal korától fogva mindig támogatta, így megválasztása ma sem tűnik meglepőnek. 1858-ban a francia akadémia, az Institute de France választotta külső taggá, ami az akkori politikai légkörben feltűnő lépés volt, mivel a német államok és Franciaország fölött már megjelentek a későbbi viszály első felhői. Lepsius viszont - bár teljesen elkötelezte magát a porosz királyságnak, amelynek valóban sokat köszönhetett - feleségétől eltérően inkább semleges álláspontot képviselt. 1859-ben a lipcsei egyetem teológiai kara tiszteletbeli doktorává avatta: ezzel a lépéssel akarták szorosabban a szász egyetemhez kötni. Az ötvenes években egy görög kézirat-hamisító több művet kínált fel a berlini és a lipcsei könyvtáraknak. Az egyik kézirat - kronológiai tartalma miatt - Lepsius érdeklődését is felkeltette. Alapos vizsgálat után Lepsius rájött, hogy hamisítvánnyal van dolga, így a királyi könyvtárat megvédte egy felesleges pénzkiadástól. A lipcsei egyetemi könyvtárnak szintén hamisítványt kínáltak: Ebers - akinek Lepsius tanítványaként az itteni egyetemen tanszéket állítottak fel - vagy egyedül, vagy mesterével együtt megakadályozta a vásárlást. A berlini tudóst most már elég sok szál fűzte a lipcsei egyetemhez, ahol még 1829-ben kezdte meg tanulmányait. A csupán megbecsülést jelentő tiszteletbeli tagságokon kívül munkával járó posztokkal is elhalmozták Lepsiust. Amikor 1867-ben - Eduard Gerhard halálával - a Régészeti Intézet igazgatói posztja megüresedett, Lepsiust kérték fel, hogy vállalja ezt a tisztséget: természetesen elfogadta a felkérést, hiszen 1833 óta kapcsolatban állott az intézettel. 1880-ban, miután egy gyenge agyvérzés érte, lemondott tisztségéről és tiszteletbeli tag lett. Amikor 1873-ban a porosz kormány a királyi könyvtár élén álló megöregedett Pertz főkönyvtárostól szeretett volna megválni, Lepsiust - titkos kormánytanácsosként - megbízták a könyvtár ideiglenes vezetésével. Egy évvel később Pertz lemondott tisztségéről és Lepsius kapta meg a főkönyvtárosi címet (10. kép), de facto azonban a könyvtárat is. Előrehaladott kora ellenére még mindig nagy lendülettel vezetett és szervezett, ami például egy katalógus felállításában vagy a könyvtár számára szükséges új épület tervezésében tükröződött. Ludwig Stern tanítványát igazgatói segédként (Direktorialassistent) vette maga mellé; különben Stern volt az, akit Lepsius halála után Adolf Erman - szintén Lepsius-tanítvány - méltatlanul eltávolított az egyiptológusok sorából. Azon egyesületek és társulatok számát, amelyekben Lepsius vezető vagy tag volt, Ebers félszáznál többre becsülte. Lepsius korán kapcsolatba került az egyiptomi múzeummal. 1833-ban Passalacqua igazgatóságára hivatkozva fenntartással fogadta Bunsen és Boeckh felszólítását, hogy foglalkozzon az árva egyiptológiával: nem engedhette meg magának, hogy biztos anyagi alap nélkül engedjen a felkérésnek. Párizsban viszont mégis elfogadta a javaslatot,