Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)
ben az időszakban: 1842-ben közzétette a Ptolemaiosz kori kanonizált Halottak Könyvét (Das Todtenbuch der Aegypter), s lényegében az ókori egyiptomi királyok könyvét (Königsbuch) is megírta, amelyet azonban - néhány megoldatlannak ítélt kérdés miatt - csak jó néhány évvel a nagy expedíció befejezése után, 1858-ban adott ki. 1842-ben arra is ígéretet kapott, hogy Berlinben egyiptológiai tanszéket állítanak fel, de csupán rendkívüli professzorrá nevezték ki, mielőtt elküldték Egyiptomba. A király, mint az expedíció védnöke, megszerzett minden szükséges diplomáciai támogatást. Lepsius a napóleoni expedíciót tekintette példának, mivel azonban a hieroglifákat most már meglehetős biztonsággal tudták olvasni, abban is bízott, hogy jóval nagyobb eredménnyel járnak, mint francia elődeik. A fiatal kutató már eleve az expedíció anyagának kiadását tervezte. Célja érdekében Ernst és Max Weidenbachot, a rajzoló testvérpárt, Georg Erbkam építészmérnököt, Friedrich Otto Georgi festőművészt, Johann Jacob Frey festőművészt és Heinrich Hermann Abeken lelkészt, későbbi jó barátját szándékozott magával vinni. Max Weidenbach már elutazásuk előtt is gyakorolta hieroglifák lemásolását Lepsius vezetésével. Carl Franke, hallei szobrász is bekerült a csapatba: azért volt rá szükség, hogy az elmozdíthatatlan szobrokról majd gipszmásolatot készítsen. Végezetül azt is átgondolta Lepsius, milyen műemlékeket szeretne Egyiptomból a berlini múzeumnak elhozni. Néhány - történeti szempontból értékes - művet nevezett meg. Első helyen a karnaki királylistát, melyet azonban Prisse d'Avennes még 1843-ban, Lepsius Karnakba való megérkezése előtt, elvitt Párizsba. Ezt követte a Beni Haszán-i 3-as sírban található „Jákob családjának bevonulása Egyiptomba", amelynek kivésésétől - a kép sérülékeny állapota miatt - végül is eltekintett. Továbbá a tébai 100as sírban látható „téglát gyártó zsidók" keltették föl a figyelmét, azonban ezt az ábrázolást is a helyén hagyta - ugyancsak a sérülékenység miatt. I. Szeszosztrisz király egyik obeliszkje - Lepsius itt a heliopoliszira gondolt - érdekes volt ugyan számára, mégis inkább három óbirodalmi sírkamrát választott helyette. Nem hanyagolta el szívügyét, a papiruszokat sem. Igénye már elárulja az érett tudóst, aki pontosan ismeri a berlini múzeum hiányait, Torino, Párizs, Leiden és London nagy gyűjteményéhez képest. Abban az időben a fiatal tudós gyűjtő szándéka semmiképpen nem volt elítélendő: Egyiptomból minden európai utazó műtárgyakkal érkezett vissza. Lepsius 32 éves volt, amikor elindult a nagy útra. Londonban megállt, elbúcsúzott Bunsentől, s - mintegy mellékesen - a Sotheby's aukciós háznál kilenc darab papiruszt vásárolt a berlini múzeum számára: az Athanasi-gyűjtemény 1837-es elárverezésén visszamaradt példányokat szerezte meg. Ezek közül négy azért maradt vissza, mert - mint az aukciós katalógus írja - majdnem ismeretlenek voltak; csak annyit lehetett róluk tudni, hogy Egyiptomból hozta őket Athanasi. Egyiket így ismerteti a katalógus: „Egy nagyon érdekes papirusztekercs a legjobb állapotban; jelei különböznek a hieroglifáktól, valamint az enkhórikus, hieratikus és démotikus jelektől. A kézirat másik különlegessége az, hogy az írás a felső peremén kezdődik, s lefelé kell olvasni, a későbbi kéziratok módján". Az enkhórikus írás alatt ekkortájt a démotikus, azaz a népi írást értették, míg hieratikus írásnak - ugyanebben az időben - a ramesszida kori hieratikus írás számított, ahogyan ez az Anastasi-papiruszokon is található. Az ismeretlen írás a félrevezető leírás ellenére klasszikus - tehát
