Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - G. KOMORÓCZY EMŐKE: Öregek menedéke (Benke László: „És hirtelen leszáll az este...")

körképet rajzol az idősek otthonainak hazai hálózatáról. (A terep Somogy megye, de országszerte nagyjából hasonló a kép.) Lelkiismeret-furdalás gyötri amiatt, hogy „tu­dós" bátyjával (aki az egyik vidéki nagyvárosban háromszobás lakásában egyedül él) nem tudtak más megoldást találni, mint hogy „beadják" idős édesanyjukat a kaposvári Pannon Mentő Kht szociális otthonába. Hiszen mindkettejük családja szétesett, nem volt, aki az édesanyáról gondoskodni tudott volna. Ugyanakkor megkönnyebbült szív­vel gondol arra, hogy végül mégis a saját otthonában tölthette a mama az utolsó ide­jét, köszönhetően fia egykori feleségének, aki saját anyja gondozása mellett elvállalta volt anyósáét is. Ott halhatott meg, ahová sóvárogva visszavágyott, fia szeretetét érez­ve, aki vigasztalóan ott volt ágya mellett: „Itt vagyunk mindannyian... Jóska is, apánk is. Most itt vagyunk, aztán ott is együtt leszünk. ... Eljönnek mind, akiket szeretsz... unokáid, dédunokáid, barátaid, testvéreid, a nagyszülők..." A haldokló - mintha min­dent megértett volna - nagyot sóhajtott, kinyílt a szája, mint aki szólni akar - s kile­helte lelkét. Fia megrendülten fogta le a szemét: „Milyen hirtelen leszállt az este! ... Köszönöm, édesanyám, hogy legalább utolsó óráidban veled lehettem..." Ekkor döb­bent rá arra: „Az élők nem nyugszanak. Mert hibát hibára halmozunk egymás ellen és magunk ellen. Széthullunk. Széthullik közösségünk, családunk, nemzetünk. Része­inkre hullunk mi magunk. És halálig teljes életre szomjazunk." Mindössze három hónapot töltött az édesanya idegenben, de e három hónap elegen­dő volt mégis arra, hogy az író kívülről-belülről megismerje az öregotthonok életmód­ját, az odakényszerült idősek lelki szenvedéseit. El-elbeszélgetett a lakótársakkal, a szomszédos szobák lakóival, s rádöbbent, milyen mérhetetlenül kiszolgáltatottak az itt élők, főként pénztelenségük miatt. Kis nyugdíjukból éppen csak a térítési díjra futja (vagy még arra sem), és semmi nem marad arra, hogy kissé elviselhetőbbé, változato­sabbá tegyék mindennapjaikat. Többségük a szeretethiányos léttől is fuldokol, gyer­mekeik-családjuk nemigen akar tudni róluk. Benke László több intézményt is felkeresve, jót is, rosszat is tapasztal, s végül leszű­ri a mindenütt érvényes tanulságot: a „túl mohó" (lakásra éhes) fiatalok idejekorán megfosztják idős szüleiket otthonuktól, akik az öregotthonban ételt-italt, gyógyszert, ápolást megkapnak ugyan, de az „idegenek" között, szeretetre éhezve boldogtalanul vergődnek. A „szomorú, vigaszra szomjazó lelkek" csak Isten kegyelmében remény­kedhetnek, hiszen a legkedvesebb családtagok hiányát, odafigyelő jelenlétét senki és semmi nem pótolhatja. Az otthonban - bár társaságban vannak - önnön magányuk foglyai, ezért többnyire atomizálódnak az itteni közösségek is. A megható, érzelmileg telített leírások (egy-egy gondozott sorstörténete, az együtt­élés problémáinak feltárása stb.) a szárazabb, adatközlő, tárgyias részletekkel váltakoz­nak - ez teszi a kötetet szociografikusán is hitelessé. A közhasznú társaságok és betéti társaságok (kht, bt) formájában működtetett otthonokba a módosabb öregek jönnek. Nekik esetleg úgynevezett apartmanra is telik, zsebpénzük is marad a nyugdíjukból. Itt szépen felszerelt, olykor luxusholmikkal is ellátott közösségi helyiségek (társalgó, tv-szoba stb.) vannak, rehabilitációs nővérek, mentálhigiénés csoportok gondoskod­nak testi-lelki egészségükről - a családot azonban ez sem pótolja. Kaposvár zöldöve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom