Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.

Figyelő - VENCZEL KATALIN: Egy új finn regény magyarul (Hannu Raittila:Semmiben meg nem fogyatkozom)

Az önállóság és befolyásolhatóság ütközése egyben az emberi szabadság problémája. Raittila könyvében így foglal állást a társadalmi szabadság kérdésében: „Mert úgy kell elgondolni, hogy a szabadság nem más, mint a lehető legnagyobb függetlenség azoktól a dolgoktól, amelyeket befolyásolni nem tudunk." A regény néhány vonzóan eredeti, független gondolkodású egyéniségében megvan az igény életútjuk, életmódjuk, értékrendjük szuverén megválasztására. Az elbeszélők egyetlen nőalakja, Leila (fiatal vallásszociológus) arról döntött, hogy egyedülállóként kizárólag munkájának, valamint fogyatékos kisfiának szenteli az életét. Johannes előtt mindeddig eltitkolta, hogy valójában ő a gyermek apja, a csődbe jutott férfi anyagi helyzetének rendezésében aktívan részt vállal. Viszonyuk tekinthető akár tipikusnak is a finn társadalomban, ahol a nő emancipált, sőt sokszor a kemény tetterőt képviseli a passzívabb, irányíthatóbb férfival szemben. Maga Johannes elszakad a társadalomtól, múltjától, remetei idillt kíván magának teremteni egy kis malomban, holott korábban sikeres mérnök és vállalkozó volt. Kivonulásának oka, hogy vannak emberi léptékek, melyeket átlépni, meghaladni veszélyes. Az óriássátor szemében a globalizáció jelképe, ezért kettősen értelmezhető Johannes megállapítása: „Ha a méreteket egy meghatározott ponton túl növeljük, a számítás pontatlansági értékei csökkennek, a kiszámíthatatlan tényezők mennyisége és nagysága viszont növekszik. Az eredmény azután olyan felállítási szituáció lesz, amelynek a menetét nem lehet előre kikalkulálni. Tanulmányozza csak a káoszelméletet!" A könyv legsajátosabb alakja talán Panu, a bőrdzsekis, lezser stúdiós fickó. Azt a városi finn ifjúságot képviseli, amely nyelvezetében is pregnánsan elkülönülő réteget alkot a társadalmon belül. A fordítónak minden bizonnyal nagy kihívást jelentett viszszaadni ennek a stílusnak az apró árnyalatait, a megoldás remekül sikerült. Életkorát, élethelyzetét tekintve Panu áll a legmesszebb a gyülekezet eszméitől, számára ez az ünnep egy a sok happening közül, szerinte az evangéliumokban nincs elég eksön. Teljességgel hiányoznak belőle a hagyományos gondolkodási sémák, elsőként talán a tekintéllyel, a kanonizált értékekkel szembeni tiszteletlensége tűnik szemünkbe. Ám előítéletektől mentes gondolkodása lehetővé teszi, hogy azonosulni tudjon az egybegyűltek eszméivel, megkedvelje Laurit, a lestadiánusok vezetőjét, sőt minden tudását bedobva segítsen menteni a menthetőt az esőmosta ünnepség hangulatából. Johannes és Leila életébe ez az egy nap fordulatot hoz. Magányos egyéniségek helyett emberpárrá válnak. Panu pedig kívülállóból lesz a közösség része. A regény legradikálisabb gondolkodású szereplője Papa, Johannes nagyapja, aki ugyan maga nem elbeszélője az eseményeknek, de róla annál többet mesélnek mások. Általa kitágul az egy nap története, és az öreg kilencvennyolc évével beleszövi a jelenbe Finnország múltját, a sötétségnek és a hidegnek kiszolgáltatott természeti létforma évtizedeken át zajló, néha kockázatos, de mindenképpen merész szellemiséget követelő civilizálódási folyamatát. Papa erőművek elszánt építőjeként nem csupán a technikai nehézségekkel szállt szembe, le kellett győznie az újtól való félelmet, a hagyományok biztonsága utáni vágyat a falvak közösségeiben. „A lestadianizmus és a villamosság ugyanazon dolog két oldala volt a számára: ezeknek kellett elűzniük a fásultságot és a sötétséget a finn tanyákról és a falvakból." Nemcsak műszaki megoldásokat kellett