Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - LUFT ULRICH: Karl Richard Lepsius (1810-1884)
mert. (Ezen a ponton egyébként az irodalom kissé pontatlan. Ebers, aki mesterétől hallhatta a tényeket, Panofka állásáról beszél.) Az új tisztség sok munkával járt, de elismerést is lehetett általa nyerni a tudósvilágban. Ráadásul de Luynes et de Chevreuse herceg is nagy szeretettel fogadta a fiatal németet, és biztosította támogatásáról. Összesen két és fél évet töltött Párizsban Lepsius, ezután az Istituto főtitkára, Bunsen Rómába hívta. Először Torinóban szállt meg, ahol egyiptomi régiségeket tanulmányozott, köztük a késői kori Halottak Könyvét. Champollion nyelvtanának első része ebben az évben - 1836-ban - jelent meg; Richard pedig megragadta az alkalmat, hogy Pisában meglátogassa Champollion egyetlen tanítványát, Ippolito Rosselinit, aki az ottani egyetemen sémi nyelveket adott elő. Rosselini szívélyesen fogadta Lepsiust: a találkozásból nagy barátság lett. Lepsius minden megoldatlan kérdést meg akart vitatni Rosselinivel: az olasz tudós talán mestere megnyilatkozásaira emlékezve tudta volna elősegíteni a megoldást. Champollion nyelvtanának tanulmányozása és a tanítványával folytatott beszélgetések eredményezték azt a Rosselinihez írt nyílt levelet, amelyben Lepsius teljesen elismerte Champollion eredményeit, az egyiptomi nyelvről alkotott elméletét pedig továbbfejlesztette. Fritz Hintze - a berlini tanszéken Lepsius negyedik utóda - a hieroglifák megfejtésének 150. évfordulóján elhangzott beszédében ezt a levelet az egyiptológia második alapítóiratának nevezte. A tudósvilágban a levél igen jó fogadtatásra talált: Gerhard és Bunsen most már valóban büszkék lehettek kedvencükre. A hieroglifák megfejtése mindenütt nagy hatást váltott ki; sok tudós utólag - részesedni akart a dicsőségből. Mindazoknak, akik ilyen szándékkal léptek fel, a fiatal német kutató igen határozott választ adott: a hieroglif írást - elődeinek és kortársainak ismereteire támaszkodva - csupán Champollion volt képes megfejteni. Pisából Livornóba ment Lepsius, ahol sikerült megvásárolnia Drovetti eladó gyűjteményét a berlini múzeum számára. Ebben az esetben az udvar hozzájárult a vételhez, de a sokkal fontosabb Anastasi-gyűjtemény esetében megakadályozta a vásárlást, mert nem mindig bízott meg egy huszonnyolc éves ember ítélőképességében. 1838-ig Olaszországban tartózkodott Lepsius: itt Bunsen munkatársa volt. Főként az Istituto ügyeivel foglalkozott, amelynek problémáit ötletesen megoldotta. De más közös ügye is volt Bunsennel: a tudós-diplomata fölkérte, hogy írjon tanulmányt egy óegyiptomi témájú könyvbe. Rómában egyébként Bunsen Lepsius atyai barátja lett; akkor sem hagyta cserben, amikor védence elállt a tervezett közös könyvtől. Az idősebb tudós csak mellékesen volt az Istituto főtitkára, hivatalosan porosz követként tartózkodott Rómában. Meggyőződéses protestánsként nem tudott szót érteni a Szentszékkel, így a király által óhajtott konkordátum nem valósult meg. 1838-ban III. Frigyes Vilmos visszahívta diplomatáját, és egyéves szabadságra küldte. Bunsen - mint a római intézet felügyelőbizottságának tagja - Londonba hívta fiatal barátját. Lepsius szerette volna a porosz udvarnak is bebizonyítani, hogy a Champollion-féle megfejtés helyes, de a trónörökös, aki a tudományos és művészeti munkákat nagy figyelemmel kísérte és támogatta, csak 1840-ben került a trónra. Bunsen javaslata tehát jókor jött; de arra is felhívta fiatal barátja figyelmét, hogy érdemes volna egyiptomi anyagot gyűjtenie. Lepsius lassan jutott el Angliába: Torinóban, Párizsban, Leidenben megállt, igen sok anyagot összegyűjtött.
