Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század

Isten ajándéka: ha érzem, hogy hitre jutottam, újjászülettem, ez egyben azt jelenti, hogy Isten választottjaként élek már ebben a világban is. A kegyelemből való kiválasztottság tudata felfoghatatlanul nagy terhet vesz le az egyén válláról. El kell azonban gondolkodnunk: mit is jelent az újjászületett ember élete? Ahogy az új ember erősödik és az ó ember gyöngül bennünk, egyre inkább a romlatlan Ádámhoz válunk hasonlóvá. Ahhoz az Ádámhoz, aki mindennapos kapcsolatban állt Istennel, aki a bűnbeesés előtt az Édenkert méltó őrizője volt. Ezért nemcsak azt kell éreznünk, hogy újjászületett keresztényként erkölcsi tulajdonságaink javulnak (kevésbé vagyunk irigyek, féltékenyek stb.), hanem azt is, hogy képesek vagyunk nagyobb távlatokban is gondolkodni. Észrevesszük, mennyire csodálatos Isten teremtett világa, tudunk neki örvendeni, sőt arra is képesek vagyunk, hogy őrizzük, műveljük - s ne csupán fosztogassuk. Újjászületett emberként féltő szeretettel gondolunk távoli utódainkra, akik már nevünket sem fogják ismerni. Hogyan is állunk meg a végső napon Urunk ítélőszéke előtt, ha nyilvánvalóvá lesz, hogy állítólagos újjászületett keresztényként éltünk, de miattunk, önző rövidlátásunk miatt utódaink mégis az emberevésig jutottak? Hiszen nemcsak az a bűn, ha kortársaink ellen vétkezünk. Sőt, utódaink - bizonyos szempontból - sokkal védtelenebbek. Istenünk tehát figyelmeztet bennünket, hogy a világot nemcsak nekünk teremtette. Ha újjászületett kereszténynek vallom magam, de nem érzek felelősséget a jövő iránt, súlyosabb ítélet alá esem. A 21. század és Európa Csak nagyon röviden tárgyaljuk, mi várhat ránk a 21. században. A súlyos energiaválság, a tömeges éhhalál és egyéb összeomlásszerű folyamatok majdnem elkerülhetetlennek látszanak. Mégis meg kell kísérelnünk a megrázkódtatások, az emberi szenvedések csökkentését. Várhatóan jóval kevesebb energiát használhatunk, mint most, vagyis komolyan takarékoskodnunk kell. A takarékosság azonban kevés. Olyan termelési rendszereket kell kifejlesztenünk, amelyek viszonylag kevés energiát használnak fel, másrészt alig szennyezik környezetüket. Arról van szó, hogy egy termelési folyamat melléktermékeit egy csatlakozó folyamatban nyersanyagként hasznosítjuk. Példaként Günther Pauli módszerét ismertetjük. A sörfőzdék a szilárd nyersanyagoknak, főleg a sörárpának csak 4%-át hasznosítják, a többi hulladék. A szilárd hulladék 70%-a rövid szálú rostanyag, ami sem a papíriparnak, sem takarmánynak nem jó. Viszont a gombák le tudják bontani. Ezért olyan gombákat termesztenek rajta, amelyek kelendőek a piacon. Utána már jó takarmánynak (45% szénhidrát), amit a tehén elfogyaszt. A sörfőzdék szilárd hulladékának 26%-a fehérje. Ebben gilisztát tenyésztenek, amivel aztán csirkéket táplálnak. A marhák és a csirkék trágyája emésztőbe kerül, az itt termelődő metán energiát szolgáltat. A visszamaradó szennyvizet biológiai úton tisztítják, alkalmas növények és állatok társításával halakat tenyésztenek benne, amelyek szintén eladhatók. A Pauli-féle rendszer energetikai szempontból teljesen önellátó. Hétszeres termelékenységet és négyszeres foglalkoztatottságot biztosít az eredeti sörfőzdéhez