Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század
teni fogja az emberi gondolkodást, viselkedést és a végén teljesen maga alá gyűrheti, elpusztíthatja a civilizációt. Egyes korábbi civilizációk pusztulásában is szerepet játszott a rövidlátás, gondoljunk csak a Húsvét-sziget esetére. A világ mai állapotának alakulásáért meghatározó módon a keresztény Európában és Észak-Amerikában történtek tehetők felelőssé. Az itt kialakult nagyhatalmak söpörték el bolygónk többékevésbé fenntartható módon élő társadalmait, hoztak létre egy olyan, az egész világra kiterjedő, nagyon pazarló módon működő világgazdasági rendszert, amelynek működése a mai, összeomláshoz közeli helyzethez vezetett. A korábbi századokban a terjeszkedést, hódítást gyakran a kereszténység nevében tették. Annak nemes tanításaiból önkéntelenül is az érdekeiknek leginkább megfelelőket ragadták ki, arra hivatkozva vitték végbe azt, ami mostanára az emberiség végpusztulásával fenyeget. A szellemi válság forrásairól Nem tartjuk most feladatunknak, hogy alaposabban elemezzük, miben áll a kereszténység és különösen a protestáns egyház felelőssége. Ha a keresztény teológia még időben nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy legyünk óvatosak a piac láthatatlan kezének magasztalásával és figyelmeztetéseinek foganatja lett volna, talán nem jutottunk volna idáig. De azt is vegyük tekintetbe, hogy a mai válsághoz vezető folyamat egyúttal számos igen szép eredménnyel, mint a természettudomány és a technika fejlődése, is együtt járt. Mindaz, ami történt, elsők között a kereszténységet sebezte meg, gyengítette le. Most csupán a szellemi válság fő forrásainak egyikét elemezzük, utalva a korábban már ismertetett tényezőkre is. A régi idők gondolkodását elsősorban a bölcsesség tisztelete jellemezte. A bölcs gondolkodás gyümölcseit a társadalmak a fiataloknak is tanították, az évezredek tapasztalatai vallásos tanításokként, parancsokként is megfogalmazódtak. A vallásos parancsok hitelességét az isteni tekintélyre való hivatkozás alapozta meg. A modern társadalmak megjelenése és fejlődése összefonódott a természettudományos forradalommal. Előtérbe került a mindent kritikusan értékelő gondolkodás, a tekintélyek elvetése. A természettudomány hatalmas sikerei, módszereinek a mindennapokban való alkalmazásai a bölcsesség háttérbe szorulásához vezettek. A bölcsesség tekintélyének csökkenésével, mivel a vallásos gondolkodás alapja a bölcsesség, egyben a vallásos gondolkodásba és magába a vallásos hitbe vetett bizalom is meggyengült. Ezt a folyamatot felerősítette, hogy az egyházak gyakran értetlenül fogadták a tudományos eredményeket, csupán a hit elleni támadást látva bennük. A természettudományt jellemző gondolkodási modell, az okosság, bár rövid távon nagyon hatékony, hosszabb távon azonban többnyire alkalmazhatatlan. Bonyolultabb esetekben nem lehet megfelelő modelleket készíteni, mert ilyenkor a még kezelhető modellek annyira leegyszerűsítettek, hogy képtelenek megragadni a valóság összetettségét. A bölcsesség, azaz a tapasztalatok összegzésén alapuló analógiás gondolkodás viszont ilyenkor is képes lehet arra, hogy hosszú távra szóló, értelmes döntésre vezessen. Miközben a természettudomány egyre fejlődött, a természettel való kapcsolatunk egyre romlott. A régiek úgy éltek, hogy a természet részének tekintették magukat és a vallásuknak megfelelően tisztelték és óvták a természetet. A mai ember, a természet-