Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - VÉGH LÁSZLÓ: Örökségünk és a huszonegyedik század

A hagyományos és modern társadalmakról Egy társadalom életképességét vizsgálva nagyon fontos tényező, hogy vezető rétege miképpen alakulhat ki. A vezető réteg jellege megszabja, hogyan alkalmazkodhat a társadalom a világ változásaihoz. A hagyományos társadalmakban a vallásosság meghatározóan fontos, a társadalmak pedig értékelvűek, az értékek hirdetőinek, tanítóinak tekintélyét állítják a középpontba. Általában van egy, a szellemi vezetést adó, papi réteg, amely nem föltétlenül gazdag, de mindenki tiszteli. A politikai vezető réteg az arisztokrácia, amelybe születni kell. Képességeinket az öröklött tulajdonságok és a nevelés nagyjából fele-fele arányban határozzák meg. Az arisztokrata a lehető legjobb nevelést kapja és így jó vezetővé válhat. A népességnek az arisztokrácián kívül eső része - és ez a túlnyomó rész - eleve ki van zárva a hatalom gyakorlásából, legfeljebb a papi vagy hivatalnoki-végrehajtói rétegbe kerülhet be. így az adottságaiknál fogva politikai vezetésre termett emberek nagy többsége sem lehetőséget, sem képzettséget nem kap arra, hogy irányítson. Az arisztokrácia által vezetett társadalom az emberek tehetségének csak egy töredékét engedi érvényesülni. Ha az arisztokrácia által vezetett, tekintélyuralmon alapuló társadalmak szellemiségét tekintjük, jellemző az értékekhez, hagyományokhoz való ragaszkodás és a bölcsesség tisztelete. Az önzést és kapzsiságot elsősorban a vallási törvényekre hivatkozva igyekeznek korlátok között tartani. Ezek a társadalmak óvakodnak az újtól, mert attól tartanak, hogy az kiszámíthatatlan következményekre vezethet. Csak olyan változásokat fogadnak el, amelyek illeszkedhetnek a rendszerükhöz. A hatások higgadt kezelésének az az eredménye, hogy a lehetőségeiknek csak egy töredékét használják ki. Ezáltal sok mindenről lemaradhatnak, viszont nagyobb az esélyük arra, hogy a fő célt, a megmaradást elérjék. A hagyományos társadalmak békésebb korszakokban megfelelően működhetnek, de a heves változások időszakaiban - ezeket általában nem ők idézik elő -, könnyen sebezhetővé válnak. Ugyan hatalmas tudást halmoztak fel, jól szervezett, szilárd államokat alkottak, de az utóbbi évezredben a kívülről jövő nyomásnak már nem tudtak ellenállni. Elsősorban olyan helyeken maradhattak fenn, amelyek földrajzilag védettek voltak, mert hatalmas hegységek, sivatagok vagy tengerek övezték őket. A többi területen a gyakori népességmozgás nem tette lehetővé állandóbb társadalmak kifejlődését. A modern, demokratikusabb berendezkedésű társadalmakat az jellemzi, hogy bennük megvan az a lehetőség, hogy a vezetés a lehető legalkalmasabbak kezébe kerüljön. A demokrácia rendszere, amelyben származásától függetlenül bárki feljuthat a vezetők közé, akkor válik hatékonnyá, ha a közoktatás mindenki számára lehetővé teszi a megfelelő tudás és műveltség megszerzését. Elvileg - képességeitől függően - bárki vezetővé válhat. Mivel a hatalomért való szabad versengés és a választások rendszere nem teszi lehetővé, hogy valaki túl hosszú ideig a hatalom birtokosa lehessen, a vezetők a rendelkezésükre álló időszakban igyekeznek a tőlük telhető legjobbat nyújtani. Gyorsan megragadják a kínálkozó esélyeket, elsősorban a jelen gondjaira összpontosítanak, és olyan megoldásokat részesítenek előnyben, amelyek pozitív hatásai gyorsan érezhetők. Nem vagy alig törődnek a hosszú távú következményekkel. A vallásos szellemiség a modern társadalmakban egyre gyengül, így az értékre való figyelés már alig