Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Seminarium ecclesiae - DUBSKY MERCÉDESZ: Fejezetek az Aszódi Evangélikus Egyház Algimnáziumának történetéből 1863-1912

DUBSKY MERCÉDESZ [••EJtZLTEK .AZ ASZÓDI EVAMGÉI 1KÍJS EGYHÁZ AI GIMNÁZIUMÁNAK TORTENETLlíOL ra, de a távolabbi települések tanulni vágyó fiataljait is befogadta, tekintet nélkül vallási hovatartozásukra. Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverését követő időszak nem kedvezett a magyar iskolaügynek. Az egyre nehezülő oktatási körülmények között a két Podmaniczky testvér (Frigyes és Ármin) kísérletei is kudarcot vallottak a tanoda megmentéséért. (A Podmaniczky család mintegy 200 éven át patrónusi szerepet töltött be az iskola életében, melynek köszönhetően a fennmaradás anyagi feltételei biztosítva voltak.) A visszaminősítést követően az 1861-62. tanévben az iskola már „vegyes" elemiként működött, ahová lánytanulók is jártak. 1863-ban Sárkány János lett az aszódi lelkész, majd az egyházmegye főesperese. Akárcsak a Podmaniczkyaknak, neki is szívügyévé vált az iskola ügye. Szerette volna újjászervezni az oktatást. Közbenjárásának köszönhetően az 1863-64. tanévben az Aszódi Evangélikus Egyház Algimnáziuma két osztállyal megkezdte a működését. Az iskola történetében egy új korszak vette kezdetét, amely 1912-ig tartott. Az életrajzokból kitűnik, hogy az algimnázium tanárai sokoldalúan képzett, kiváló személyiségek voltak. Iskolai végzettségüket tekintve mindenki teológiát vagy egyetemet végzett. Többen közülük külföldi egyetemeken tanultak.

2 A szaktanárok foglalkoztatásával azonban évtizedeken keresztül gond volt. Ez természetesen szorosan összefüggött a magyar tanárképzés hiányosságaival. Ekkor még tanárképzők nem léteztek. A tudományegyetemet végzetteknek külön tanári vizsgát kellett tenniük, hogy tanárként dolgozhassanak. A helyzetet az is nehezítette, hogy az iskolafenntartó csak a legminimálisabb bért tudta biztosítani az oktatóknak. Ezért aztán több éves, évtizedes gyakorlattal, tanári vizsgával rendelkező oktató csak nagyon ritkán szerződött Aszódra. Aszód hosszú időn át a fiatalok, az egyetemet éppen hogy elvégzett, de tanári szakvizsgát még nem szerzett oktatók iskolája volt. Előfordult, hogy csak az igazgatónak volt tanári diplomája. A tanári kar többi tagja rendelkezett ugyan egyetemi végzettséggel, de csak segédtanári minősítéssel (és fizetéssel!) tanított. Sokan éppen aszódi tartózkodásuk idején diplomáztak. A tanárok magas végzettségét nem vitatva, ám a tanításhoz szükséges általános neveléstani, módszertani, tantárgy-pedagógiai ismeretek hiányát tényként kell megállapítani. Ennek hiánya a magukat e téren művelő oktatóknál alig volt észrevehető, de voltak olyanok, akiknek hiányosságai komoly problémát jelentettek. Az 1874. évi majálist követően Sramkó Mihály tanár urat az általa alkalmazott „pedagógiai módszerek" miatt elmarasztalták: „Az iskolabizottmány figyelmezteti Sramkó Mihály gimnáziumi tanár urat, miszerint a testi büntetések általában de különösen azoknak gyakori, túl szigorú és helytelen modorban történő alkalmazásával a fegyelem fenntartása s a szorgalmi haladás menete, az újabb kor nevelési elvei szerint s nem célravezetőén eszközöltetik - ennélfogva a fegyelem fenntartásának módjait és a szorgalmi haladást célzó eszközöket az előrehaladt kor nevelési elvei szerint alkalmazza. "

3 A gimnázium megnyitását követően viszonylag megállapodott tanári testület működött az iskolában. Az 1880-as évek elejétől, különösen pedig az 1883-as középiskolai törvény megjelenése után az aszódi algimnázium helyzete egyre bizonytalanabbá vált.