Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - MÁNYOKI JÁNOS: A bárd éle

Oleg kubáni orosz. Fajának tipikus képviselője - írhatták volna róla a 19. században. Magas, izmos, jókötésű. Széles arc, világosbarna haj, szökés bajusz. A hadseregben versenyszerűen birkózott. Most harminchat-harmincnyolc éves lehet. Szülőföldjéről Szibériába került, aztán itt kötött ki a Gilge mentén. Pünkösdista prédikációk hatására tért meg. Meséli, hogy annak idején nagy duhajkodások estek. Férfiak-nők együtt ittak, akár két-három napig. Vödörből vedelték a vodkát. Ennek vége. Oleg hite igen egyszerű: Isten tilt és büntet. A rostán tehát kihullott a vodka. Olyannyira, hogy nem titkolja rosszallását, amikor a parókián szeme láttára hajtunk föl egy-két stampedlit. Saját házában tejjel kínál bennünket. A lutheránus pappal igen jól összebarátkozott: oka van rá. Amikor megtért, időnként maga is hirdetni kezdte az Igét. Akkor a pópa rendőri segédlettel lépett föl ellene: beidézték mint szektariánus felforgatót. A rendőrség a másik történelmi egyház képviselőjét is meghallgatta: István lelkész pedig védelmébe vette Oleget. Innen fakad a barátság. A pópa most nem köszön Istvánnak, a tilsiti prédikátor pedig gyanakszik Olegre, mert lutheránus alkalmakon is részt vesz. Többször is beruccanunk Tilsitbe: tíz-tizenöt kilométeres út. Ebben a városban - az ortodox és a római katolikus egyházközség mellett - pünkösdista gyülekezet is működik. Azt mondhatjuk, hogy a protestantizmus egyetlen szervezett csoportját a pünkösdisták képezik. Az új evangélikus próbálkozások sikertelennek bizonyultak, pedig Pápa nagyságú városról van szó. S már nem lep meg, hogy láttam olyan sörözőt, ahol a kerthelyiség egyik falát egy néhai lutheránus templom képezi. A város azonban tetszett. Történeti része félsziget a Memel és a Memel egyik holtága között. Sok a ronda, ütött-kopott blokkház, szűk, levegőtlen lépcsőházakkal. A belső részen azonban sorakoznak a régi német épületek: félig elcsúfítva még mindig tükrözik a császári Németország gazdasági erejét. Lujza királyné hídját 1907-ben - a tilsiti béke megkötésének századik évfordulóján - adták át. Hatalmas díszkapuja még az eredeti: alatta áramlik a litván határforgalom. Fiammal úszunk egyet a Memelben: méltóságteljes, nagy folyó. Talán olyan széles, mint a Duna a Gellérthegynél. Egyik oldalon orosz öregasszonyok, a másik oldalon a távolból - litván tehenek figyelnek. Talán éppen itt ringatózott a baldachinos tutaj, ahol Napóleon első ízben találkozott I. Sándor cárral. A parton akkor díszegységek sorakoztak. Aztán megérkezett Lujza királyné - szinte protestáns szentnek tartották -, hogy tűrhető békét próbáljon szerezni Poroszországnak. Tilsitben volt a világtörténelem: a városi múzeumban emlékek sorakoznak. S nemcsak a háború képei. Megállít egy szép biedermeier zongora. A malomtónál orosz zene szól. Sörözünk, kilkát - sózott, szárított apróhalat - rágunk. Vadkacsák úszkálnak a lábunk előtt. Lejjebb, a bolhapiacon orosz és szovjet óságok. Ezüstrubelek: fény csillog a cárok képein. A Memel orosz neve Nyeman. Tilsit mostani neve Szovjetszk.