Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - SULLAY GERGELY: Egy nagy ember portréjához (Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikája)

Iis területi kompenzációt is elutasítottak, amíg pozíciójukat erősnek érezték, a magyar kisebbséggel szembeni politikájuk pedig súlyosan diszkriminatív volt. Bajcsy-Zsilinszky szerint Magyarország érdekelt ugyan a status quo megváltoztatásában, de abban nem, hogy azt Németország borítsa fel. Csakhogy vállalható-e az, hogy az 1938-as felvidéki revízió lehetőségét az ország kihasználatlanul hagyja? Tragikus alternatíva, és az ezt megelőző müncheni konferenciáról ezért vélekedik úgy Vigh, hogy az „a fasizmus és a háború erőinek felülkerekedését jelentette Európában a haladás erőivel szemben" (163. o.). Vigh értékelésével szemben erős kétségek merülnek fel: a nyugati hatalmakat a „haladás erőinek" legfeljebb a Hitler-féle berendezkedéssel szemben nevezhetjük, hiszen ők azok, mindenekelőtt Franciaország, akik a status quo fenntartása mellett végsőkig kardoskodtak, s nem támogatták a magyar revíziós igényeket. München nem ok volt, hanem következmény: ha erre, mondjuk jó egy évtizeddel korábban kerül sor, talán sok minden másképp is alakulhatott volna, de az eleve diktátum jellegű Párizs-környéki békék szinte lehetetlen életfeltételeket teremtettek a veszteseknek és ezeket a győztesek később sem voltak hajlandóak korrigálni. Azt se felejtsük el, hogy az abszolút német többségű Szudéta-vidék visszaadása teljesen megfelelt az etnikai elvnek, de addigra már olyan erők kerültek Németországban hatalomra, amelyek már nem elégedtek meg ilyen jóvátétellel, amire egyébként sem a nyugati hatalmak jóindulata révén került sor, hanem az alaposan megerősödött Németország nyomására. Magyarországnak tehát nem volt, nem lehetett jó választása, csak rossz és kevésbé rossz megoldások között választhatott, azaz a közöny és elutasítás, ill. a német segítség között. Az utóbbi azonban önző volt és korlátozott: Hitler csak a Csehszlovákiával szembeni revíziós követeléseket támogatta (azt is csak úgy, ha Magyarország eljátszotta volna az „agent provocateur" szerepét), az erdélyi és a kárpátaljai revíziót nem. Ezt a kettős harapófogót Teleki is felismerte és a „fegyveres semlegesség" politikáját tartotta célravezetőnek, azaz Magyarország semlegességének és a honvédség erőinek megőrzését a háború végére, ill. az elcsatolt magyar területek lehetőség szerint önerőből történő visszaszerzését. A miniszterelnök elképzelései azonban nem válhattak valóra. Bajcsy-Zsilinszky tehát hiába hangoztatta, hogy a magyar revíziót el kell választani a némettől, mert ez lehetetlen volt. Magyarország 1941 elejéig jelentős revíziós sikereket ért el, a játéktér azonban már nagyon kezdett beszűkülni. Bajcsy-Zsilinszky kénytelen megállapítani, hogy Teleki ugyan lelkiismeretes politikus volt, de a feladathoz már nem tudott felnőni. Ekkor lett volna szükség egy Mátyás király formátumú politikusra. Vigh Károly munkája igen részletes betekintést nyújt Bajcsy-Zsilinszky Endre külpolitikai nézeteinek alakulásába. A források feltárása alapos, az egyes részek jól tagoltak, a gondolatmenet is világosan követhető. Ugyanakkor felróható Vighnek, hogy a nyugati hatalmak iránt túlságosan elnéző, magatartásukat kritikusabban kellett volna szemlélnie. Bajcsy-Zsilinszkyt tekintve olyan ember képe tárul fel előttünk, aki, ha kellett, korábbi nézeteit is hajlandó volt kritikusan kezelni, felülvizsgálni, és bátor, önálló magyar külpolitikát kívánt minden külső nyomás ellenére. Nem csak szavakban volt ilyen, tetteiben is megmutatkozott elszántsága: Kállay emlékirataiban megemlíti, hogy a megkérdezett politikusok közül a német megszállás kapcsán egyedül Bajcsy-