Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Figyelő - TERRAY LÁSZLÓ: „Menjetek el ..." (Keveházi Kászló: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet." Egyetemes missziótörténeti vázlat. Keveházi Kászló: Kit küldjek el? Kunos Jenő élete és szolgálata)

mellett elsikkadjon az összefüggés. De a szerző nem mulasztja el a helyi viszonyok, korabeli gondolkodás, szociális háttér és helyi vallások rövid bemutatását sem. Keveházi László annyira elfogulatlan, hogy kevés helyen árulja el, van-e vagy volt-e a misszionáriusok és missziói társaságok/egyházak között evangélikus. Néhol ez természetes lett volna, pl. mikor a neuendettelsaui misszióról van szó, már csak azért is, mert Keveházi egyházának testvéregyházi szerződése van a bajor evangélikus egyházzal és szorosan együttműködik a neuendettelsaui misszióval. Ezenfelül a neuendettelsaui misszió alapítójának, Wilhelm Löhének (akinek csak egy idézet jutott, 169. o., a névjegyzékből is kimaradt) fontos teológiai munkái is foglalkoztak a külmisszióval. Valamivel bővebb bemutatást érdemelt volna az etiópiai Mekane Jesus („Jézus lakhelye") egyház (156. o.), nem azért, mert evangélikus, hanem mert hihetetlen növekedést ért el, a marxista-leninista diktatúra alatt több mint egy évtizedig tartó kemény üldöztetés ellenére is: alapításakor, 1959-ben húszezer tagja volt, negyven évvel később (2002) több mint hárommillió. De amit Keveházi itt elmulaszt, azt pótolhatja még az egyházi sajtóban. A szerző nem tekinti feladatának, hogy teológiai kérdéseket tárgyaljon, missziológiát adjon (88. o.). De több helyen kitér az alapvető kérdésekre. Érdekes például az a meglátása, hogy a herrnhuti testvérgyülekezet missziója kezdetét jelenti egy krisztocentrikus missziói korszaknak (87-88. o.). Miután pedig magát a történetet a 20. század közepéig viszi el, idekapcsol egy figyelemreméltó fejezetet Merre halad a misszió? címmel (161-169. o.). Ebben a külmisszió néhány aktuális kérdését boncolja, tekintetbe véve az utóbbi évtizedek nagy missziói világkonferenciáinak témáit is, és ezekben maga is állást foglal. Bevezetőjében Keveházi „megvallja", hogy sokat tanult Kenneth Scott Latourette és Stephen Neill missziótörténészektől. Ez inkább hasznára, mint kárára vált ennek a munkának. E sorok írója nem tud arról, hogy lenne valaki, aki részletesebben, pontosabban és megbízhatóbban mutatta volna be a külmisszió történetét, mint ez a két történész. Latourette-től és Neilltől tanulni nem bűn, hanem erény. Sajtóhibát csak egyet találtam: a neuendettelsaui misszió első küldöttjének neve nem Flierd volt (115. o.), hanem Flierl. De nem hallgathatom el a szerző egy megbocsátható tévedését: Bengt G. M. Sundkler (sz. 1909) nem dél-afrikai bantu próféta volt (158. o.), hanem svéd teológiatanár (és közben dél-afrikai misszionárius, tanzániai püspök, Söderblom életrajzírója stb. stb. is), a múlt század második harmadában a skandináv missziótudomány nesztora. De írt egy fontos könyvet a bantu prófétákról (Bantu Prophets in South Africa, 1948, németül 1964) és ebben idéz egy afrikai szerző könyvéből, ennek címe / am black (Fekete vagyok). Keveházi másik könyve érdekes és szellemes kombinációja a missziói beszámolónak, a misszió körüli teológiai reflexiónak és az aktuális riportnak. Az első rész kivonat Kunos Jenő magyar evangélikus misszionárius (1914-1994) angolul megjelent önéletrajzából. (That I May Teli Of Your Marvelous Works. Our Life And Missionary Activity in War-Torn China 1939-1947. Related by: Rev. J. Eugene Kunos. Fairway Press, 1995.) A közel 400 oldalas önéletrajzból biztos kézzel vonta össze Keveházi 80 oldalra a magára a Kínában végzett missziói munkára vonatkozó részeket és egészítet-