Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 9 (2003) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - Refik Halid Karay két elbeszélése

nem ért haza, az őrmester pedig még csúffá is tette a hodzsát: Bumburnyák ember, miért olyan sürgős? A parasztok már kétségeskedtek: Betölti-e valaha rendeltetését a szent célra szánt állat? Kezdtek közömbössé válni. Aztán a harmadik út megint csak szamarastul végződött. Valaki - nyilván egy élesebb szemű - már messziről észrevette, hogy újra visszajött a csacsi. A falusiak álla leesett, elképedve várakoztak. Hüszmen pedig le sem szállt a nyeregből, nyugodt hangon belekezdett: - Amit csináltunk... tanúval kellett volna. - Mindent elmagyarázott egy szuszra. - Tényleg, miért is nem gondoltak rá? Most már mindegy. Hárman majd bemennek, akár esküt tesznek, a kádi átveszi a szamarat, igazolást ad róla. A csacsit egyáltalán nem viselték meg a málha nélküli utak. Bőségesen abrakolták. Amikor inni engedték, elfogta a vágy, a kancákra támadt. így élt két és fél hónapig. Aztán megint útra készültek. Miközben a malom előtt búcsúztak, megcsillant az első napsugár: beragyogta az útiport, amit a távozók lába vert föl. A hegyoldal fényes felhőben rejtőzött, az utasok pedig csak kapaszkodtak fölfelé. Az otthonmaradók szemében szinte fölmagasztosultak, mintha egyenesen az égbe indultak volna. A szürke csacsit soha többé nem látták. A falu népe megbámulta az igazolást, a pecséteket, s erősen bízott abban, hogy a szamár folytonos kínálgatás közben, kényelmesen, málhától megkímélve érkezik a Hidzsázba. Mekkában nyilván az áldott Zemzem vizét fuvarozza majd. Ráadásul Hüszmen álmot látott: egyik éjjel a szamár zöld bársonytakaróval jelent meg előtte. Nyomban sziklaszilárd lett a hit szívében. A csacsi később is gyakran szóba került, a jól elvégzett munka örömével emlegették. Úgy látszott, mindenki elfeledte már, hogy egykor a kancákra támadt, de azt bezzeg tudni vélték, hogy mindig magánosan álldogált az istállóban s fejét jobbra-balra csóválva Isten dicséretébe merült. Ilyen mendemondákkal győzködték egymást. Még ugyanabban az évben Hüszmen hodzsa rizst vitt eladni a városba. Mikor a piactérre ért, nem hitt a szemének. A legnagyobb zsúfoltságban hirtelen kiáltás hallatszott: - Oszolj, oszolj, helyet! - A nép kettévált, s Kobak kádi - most már szürke szamáron - sokat csodált narancsszín köntösében, széles üdvözlő mozdulatokkal haladt tova: csak úgy rengett hatalmas teste. A suszter A hajó elvált a rakparttól és távolodni kezdett a Márvány-tenger irányába. Az a pár ember, aki az utast kikísérte, egyszeriben nagy megkönnyebbülést érzett: mint aki súlyos tehertől szabadul. - Arábiában jó sora lesz a kis kölyöknek - mondogatták tettetett vidámsággal, olyan emberekként, akik másokat már meggyőztek arról, hogy ők derék munkát végeztek. De saját szívük mégis komor maradt, miközben visszatértek házukba. Mert az apátlan árvát - a kis Hasant -, amikor az anyja is meghalt, néhány szomszédja és távoli rokona útnak indította a nagynénjéhez: Palesztinának egy világvégi kis városába.