Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BATÁRI FERENC - GERELYES IBOLYA: Egy erdélyi gyűjtő emléke

Lorenzo Lotto szőnyeg (13) középmezejében a háromtengelyes mustra: középen teljes, kétoldalt vágott motívum sorral készült. A bordűrben váltakozó színű rozettákkal kialakított sorminta húzódik (4. kép). A 17. század közepén készült, fehér alapszínű „Madaras Usak" szőnyegünk (14) mintázata a „selyemút"-on, Távol-Keletről érkező budhista szimbolikus ábrából, a „csintamani" motívumból fejlődött ki (5. kép). A „csintamani" az oszmán művészetben eredeti formájában is kedvelt: kettős hullámvonalra (felhőszalagra) piramis formában állított 3 golyóból összetett díszítőelem, melynek soraiból alakított, textil- és kerámiatárgyakon gyakori mustrából a helyi mesterek ízlésüknek inkább megfelelő rácsmintát alkottak (15). Az átalakulás lépésről lépésre haladt: a kettős felhőszalag gyermekkorunk papírból hajtogatott madarára emlékeztető palmetta lesz, ami négyzetes mezőket lezáró rácsmintává rendeződik, a 3-3 golyó a rácsozat négyzetes mezeibe kerül, s folyamatosan virágdísszé alakul. E fejlődési menet számos átmeneti változattal illusztrálható. A fehér szőnyeg Magyarországon keresett és kedvelt változat volt. Erre utalnak fennmaradt tárgyi emlékek és egykorú feljegyzések is. így például Rimay János Bethlen törökországi követe 1621-ben a fejedelem számára Isztambulban többek között egy „fejér pöttögetett" („csintamani"?) és három darab - minden valószínűség szerint a Sigerus-szőnyeggel azonos rajzú - „madaras, asztalra való szőnyeget" vásárolt (16). Feltehetőleg Perzsiába is a szeldzsuk-törökök vitték a szőnyegcsomózás ismeretét. A 15-16. század fordulóján a sah és környezete számára dolgozó műhelyekben a könyvkötő és miniatúrafestő művészek közreműködésével olyan magas szintű gyakorlat bontakozott ki, amely visszahatott az oszmán-török szőnyegművészetre is. I. Szelim szultán 1514-ben legyőzte a perzsa sahot, 1516-1518 között uralma alá hajtotta Egyiptomot. A meghódított országokból az udvari manufaktúrába áttelepített szőnyegművesek hazájukból hozott anyagból, sajátos technikával dolgoztak. A török törzsi hagyományok szerint tisztán gyapjúból, szimmetrikus (gördersz v. török) csomókkal készült szőnyegektől eltérően, az udvar szolgálatában levő perzsa és egyiptomi mesterek munkái a gyapjú mellett selyemből, pamutból, aszimmetrikus (szénné v. perzsa) csomókkal készültek. A helyi hagyomány szerinti végtelenül ismétlődő mustrától eltérően előnyben részesítették az egy nézetű, illetve koncentrikus kompozíciót. Az udvari manufaktúra legszebb alkotásai imaszőnyegek voltak. A muszlim hívő számára vallása napi ötszöri imádkozást ír elő. Az imát szokás szerint, értékes szőnyegen Mekka irányába borulva mondják. Az imaházakban Mekka irányát díszes, falba épített fülke, a mihráb jelzi. Az imádkozáshoz használt szőnyeg tükrébe gyakran a mihráb, vagyis az imafülke egynézetű rajzát csomózták. A Sigerus-gyűjteményt egy 16. századi, udvari manufaktúrában készült töredékes imaszőnyeg gazdagítja (17). A vörös alapszínű középmezőt díszítő mihráb lópatkó formájú ívét kétoldalt egy-egy karcsú oszlop támasztja alá, az ív fölé kecsesen hajló arabeszkinda borul, a bordűr zöld alapszínű középsávjában sarló alakú levelekkel keretezett rozetták és ún. palmettavirágok sorakoznak, a köztes részt a törökök legkedvesebb virágai: jácint-, szegfű- és tulipánszálak töltik ki (6. kép). A hagyomány szerint Sigerus Emil e szőnyeget a segesvári óváros egy régi épületé-