Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BATÁRI FERENC - GERELYES IBOLYA: Egy erdélyi gyűjtő emléke

darabok a régi Magyarországon seculáris használatuk mellett protestáns templomok díszítésében is fontos szerepet játszottak. Hans Seybold Hochstetten 1476-82 közti feljegyezéseiben olvashatjuk, hogy Mátyás király esküvőjére a budai Boldogasszony-templomban állított baldachin alatt a padlóra értékes szőnyeget terítettek (1); a magyar uraktól nászajándékba ekkor szőnyegeket is kapott (2). Szerémi György (1484-1543) királyi káplán emlékirataiban jegyezte fel, hogy amikor Szapolyai János Mohácson I. Szulejmánt meglátogatta „egy kis mérföld hosszúságban" a szultán sátorához vezető utat török és más selyemszőnyegekkel borították (3). Bethlen Gábor gyulafehérvári palotáját 155 európai falkárpit, 154 perzsa, 105 török és 39 közelebbről meg nem határozott szőnyeg díszítette (4). Keleti szőnyeg az udvar mellett legnagyobb számban a magyar fő- és köznemesség tulajdonában volt. A köteteket kitevő levéltári anyagból itt két jellegzetes példát idézünk. Thury György 1571-ben lajstromozott ingóságai között 39 szőnyeg szerepelt (5). A Szentdemeteri Balási Ferenc fejedelmi főlovász szentdemeteri kúriájában található berendezési tárgyak szobánként felvett leltárában egy jellegzetes 17. századi magyar otthon képe tárul elénk. A kúria helyiségei közül nyolcban 32 szőnyeget írtak össze. A legtöbb darab falon függött, néhány pedig asztalok leterítésére szolgált. Leggazdagabban a fogadóterem (a „nagy palota") volt díszítve: „Öt öreg ( = nagy) szép díván szőnyeg az fal oldalán... Az három ablak között három kis szép veres szőnyeg...Vagyon két öreg zöld gyentáros (=viaszkolt) asztal az egyiken vagyon egy új fejér-tarka szőnyeg" (6). Szokásban volt, hogy a kegyuraság, egy-egy céh stb. templomuk díszítéséhez valamely jeles esemény alkalmával szőnyeget ajándékozzon. Borsod megye református templomaiban az úrasztalát, szószéket díszítő szőnyegekről a ma már hiányos és csak az 17351757 közötti időszakból fennmaradt egyházlátogatási jegyzőkönyvek alapján készült felmérés. Ezekből tudjuk, hogy ekkor a megye területén 147 egyház tulajdonában 247 szőnyeg volt (7). Az első világháború utáni elcsatolások, a második világháború harci eseményei, s az azt követő politikai fordulat következtében a magyar műkincsállományt fel nem becsülhető károk érték. Hogy az egykori ünnepi események kapcsán említett, továbbá a paloták, kastélyok, kúriák, városi otthonok berendezését leltározó dokumentumokban említett szőnyegek milyenek lehettek, ma már jószerével csak múzeumokban, magángyűjteményekben, illetve - nem utolsósorban - az erdélyi protestáns, legnagyobb számban evangélikus templomokban őrzött szőnyeganyag utal. A szőnyegszövés és -csomózás eredetileg nomád pásztortörzsek művészete volt, kibontakozásában a török fajtájú népek alapvető szerepet játszottak. A csomózás technikájának ismeretét Anatóliába is a Közép-Ázsiából érkező szeldzsuk-törökök vitték és az őket követő oszmán-törökök körében a szőnyegkészítés a középkortól napjainkig virágzik. Az Anatóliában szórványosan a 20. században is élő nomád gyakorlat a falusi parasztgazdaságokban háziiparrá, a városokban önálló kézműves ággá fejlődött. Az exportra kerülő szőnyegek nagyrészt városi kézművesek munkái voltak. A textíliák anyagszerű díszítése a végtelenül ismétlődő mustra. A Közép-Ázsiában most is készülő, nagyméretű, türkmén „főszőnyeg", a „hali" középmezejét medalionszerű díszítőelemek, az ún. göl-ök sorai ékítik. A „göl" egy-egy törzs címere, jelvénye