Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Figyelő - G. KOMORÓCZY EMŐKE: Négy változat a hatalomra (Kálmán Mária: A félisten)

kozás iránya ma is bizonytalan, mint egykor volt. Nagy szükségünk van tehát e folyamat ismeretére, hiszen a törvényszerűségek mindig törvényszerűségek maradnak, a létezés alaphelyzetei mindenkor ismétlődnek. Politikai kultúránk csak akkor finomodhat, ha tisztában vagyunk vele: a világ nem „fejlődik", hanem periodikusan változik csupán. A rendkívüli politológiai érzékkel és esztétikai érzékenységgel, igényesen megírt történetek egymásba épülő, egymásra ráfelelő sora izgalmas, figyelmet keltő olvasmány a történelem - és a jelen - iránt érdeklődők számára. Az első történet Árkádiába vezet, ahol az i. e. 7. században Lükurgosz a hatalom érdekei és a demokratikus jogok összehangolásával teremtett virágzó kultúrát. A szerző érzékletesen, mély érzelmi átfűtöttséggel idézi meg az önérzetes, korábban teljesen szabad bennszülött helóták élethalál-küzdelmét az őket leigázni kívánó achájok „kemény diktatúrá"-jával szemben. Egész Peloponnészoszt lángba borítják, nem hajlandók meghódolni Spárta kegyetlen törvényei előtt, s végül is győznek. Vezérük, a félig acháj, félig helóta származású „szerelemgyerek", Lükurgosz az összes poliszra kiterjeszti könyörületes és igazságos törvényeit. O tehát a demokratikus és emberséges azaz ideális - hatalomgyakorlás híve, aki a szív és az értelem szövetségére építve teremti meg népe számára a méltó élet feltételeit. A Félisten című elbeszélés i. e. a 4. században játszódik; a makedón Alexandrosz világhódításáról, majd megszégyenüléséről, megsemmisüléséről szól. Történelmileg hitelesen, az ókor szokásrendjének, kultúrájának tökéletes ismeretében, ugyanakkor remek szépírói kvalitásokkal eleveníti meg a szerző Nagy Sándor vérrel és vassal összekovácsolt birodalmának félelemteli légkörét. Az alig huszonöt éves uralkodó nem érte be a Görögországtól Palesztináig, Perzsiától Babilonig terjedő óriás birodalommal - a hybris egészen kincses Indiáig űzte-hajtotta, mindenkit elpusztítván, aki akaratával szembeszegült. Végül birodalma szétesett, ő maga pedig Korinthoszban saját ellenpólusával, a hordólakó bölcs Diogenésszel szembesülvén, felismeri: nem a fegyverek, hanem a filozófus gondolatai fogják alakítani végső soron a világot. Még aznap éjjel belázasodik s meghal. Nincs az a hatalom, amely erősebb lenne a szellemnél! - amely örökkévaló; a földi birodalmak viszont mulandók. A legösszetettebb, több szálon futó, legárnyaltabb problematikájú novella a harmadik (Niké). Itt a hatalom vagy szerelem választási kényszerét átszínezi a nemzeti ellentét is: az i. u. 1. században, a zsidó háború idején (Jeruzsálem lerombolásakor) játszódik. Vespasianus császár hadat visel a fellázadt zsidók ellen; azok főpapja, Agrippa király azonban nem avatkozik be a küzdelembe: gyönyörű húgával, Berenikével tiberiási palotájába húzódva, az ima erejére bízza hitsorsosait. A császár fia, Titus Flavius, leveri a zelóták lázadását s porig rombolja Jeruzsálemet; tettével s férfiasságával meghódítja a gőgös királylányt (aki a győzelem istennője, Niké nevét viseli s rajong a görög-római kultúráért). Tíz évig élnek lángoló kapcsolatban, de mikor a hatalom Titusra száll, el kell, hogy váljanak útjaik (a haldokló Vespasianus megtiltja fiának, hogy a zsidó királylányt emelje maga mellé a trónra, Agrippa pedig felszólítja húgát: „térj vissza önmagadhoz!", őseid hitéhez). Titus mindössze két évig uralkodott, titkos kór sorvasztotta életerejét - alig negyvenévesen meghalt. Rövid császársága idején termé-