Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - SAÍT FAÍK ABASIYANIK két elbeszélése

- Hogy te milyen undok vagy, Kalafat - jegyeztem meg. - Te meg a legédesebb álmából fogod, fölvered az embert, aztán kapacitálod, hogy a jövő-menő hajókat bámulja. Képzeled, hogy utána még elaludtam? De megbolondultál? Mi szállt beléd, hogy az éjszaka közepén akarsz hajót mutogatni? - Mert igen tetszett. - Ha tetszett, nézted volna magad. - Ha együtt nézzük, még szebbnek látjuk. Megint felém fordult: - Az éjjeli hajónézés nem az én gusztusomnak való. Aztán Sotirihez: - Sotiri! Még mindig vérzik? - Már elállt, főnök. - Hiszen megmondtuk. - De akkor igen vérzett. - Hadd vérezzen... Kiválogatod a kagylót? - Persze, kiválogatom. - Válogasd csak. Utána el akarsz velünk jönni, vagy inkább tojást szedegetsz ott fönn? - Menjetek csak. Éppen ott vágta meg az ujjamat, ahol a zsineget fognám. - Hát te tudod. De idefigyelj, Sotiri! Ne gyűjtsél sok tojást! Amelyik magában van, hagyd ott! - Miért, főnök? - Azért, mert az rossz. Nem tudod, hogy a sirály hármat tojik, mielőtt kotlani kezd? - Én összegyűjtöm, aztán a vízben megnézzük. -Jól van; de miből tudod meg, hogy melyik friss? - Ráteszem a vízre. Amelyik fönnmarad, összeszedem. -Amelyik úszik, az talán friss? Tökkelütött! Hányszor mondtam már, hogy amelyik lemerül, azt szeded össze! -Jól van főnök, kiment a fejemből. Egy ideig csak a tenger zúgása hallatszott. Aztán: - Elég lesz már a kagyló, főnök? - Milyen gyors a fickó! Vagy talán keveset gyűjtöttél? - Ugyan már! Rengeteget. Majd a csónakot ketten behúzzátok, nem igaz? Én már megyek. Sotiri nem várt választ. Pattant, mint a szöcske. Már a fönti vadzellerek közül kiabált: - Főnök! Van itt egy sánta nyúl, elkapjam? - Persze, hogy elkapod, fickó! Még állsz? Közben a tenger is elcsöndesült. Sima volt, mintha kés szelte volna végig a felszínét. Hirtelen: - Megvan, főnök! - Legalább kövér? - Olyan, mint a pehely: sovány állat.