Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Klasszikusokról - RAKOVSZKY ISTVÁN: Gondolatok Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájáról

vonatkozásban Bethlen egy oldalon áll az asszonyokkal: mint említettük, nem teljesen következetesen ugyan, de ő az, aki békepolitikára szorítaná Báthoryt. Ugyanakkor a trilógia második és harmadik részében Károlyi Zsuzsannával szemben mintha ő venné át Báthory szerepét; az asszony szemében immár ő képviseli a pusztító, terjeszkedő magatartást. A szerelemben hideg asszony Bethlen élő lelkiismerete, aki nemcsak a békesség fontosságára figyelmezteti férjét minduntalan, hanem nagyszabású építő munkáját is bírálja, mondván, hogy abba családfői kötelességét elhanyagolva temetkezik a fejedelem. E házastársi viaskodás tanúsága szerint az emberben kiirthatatlan az önérvényesítés ösztöne, s ennek csak két aspektusát jelenti a kifelé terjeszkedő „férfias" és befelé, az intimitásban építkező „asszonyos" magatartás. (Ebben az összefüggésben Bethlen Báthoryval szemben, amíg békepárti elveket képviselt, kényszerűségből „asszonyosan" viselkedett, de fejedelmi szerepben egyre inkább megmutatkozik igazi természete.) A regényben a hódítás-szárnyalás és a csöndes építkezés ellentétének hátterében érzékelhető a győzni akarás, sőt a rombolás gyilkos ösztöne is, amelytől a legjózanabb hatalom - a Bethlené - sem lehet mentes, pusztán azért, mert: hatalom. Móricz már-már freudi dialektikával láttatja az „életösztön" és a „halálösztön" (építés és rombolás) egymást kiegészítő és egymással örök harcban álló minőségeit. A férfi kifelé harcol és nagy léptékekben épít: Bethlen, szándéka szerint egész Erdély „gazdája", majd a kis országot „az erőnek használva kirepítő fészkűi" hódító háborút tervez - miközben. Károlyi Zsuzsanna vádjai szerint, elhanyagolja saját környezetét. Az asszony szemében a fejedelmi hatalom egyrészt pusztítást, másrészt szükségszerű erkölcsi romlást jelent, hiába tetszeleg az országgyámolító szerepében. Károlyi Zsuzsanna rendre szembesíti Bethlent azokkal a bűnökkel, amelyek az uralkodói hatalomgyakorlás szinte szükségszerű velejárói. (Bethlen valóban nemegyszer kénytelen saját erkölcsi elvei ellenére cselekedni, pl. amikor Lippát, a saját várát kell ostrommal elfoglalnia - hogy átadhassa azokat a töröknek, ellenszolgáltatásul azért, hogy támogatják őt a fejedelmi hatalom megszilárdításában.) E romlás elől az asszony szerint csak a „fészekbe", a családi körbe való visszahúzódás jelenthetne menedéket. Ugyanakkor világos, hogy ez a követelés a családfő-fejedelem számára teljesíthetetlen, hiszen a talentumok elásását, bizonyos értelemben a halált jelentené. így a „fészekrakó" magatartás semmivel sem ártatlanabb a regényben, mint a hódító-terjeszkedő, széles körben hatni igyekvő akarat. A családanyai ösztön befelé emésztené el azokat az élet-értékeket, amelyeket amaz kifelé szórna szét. Károlyi Zsuzsanna jól érzékeli, hogy Bethlen Gábor építő fejedelemsége végső soron csak az újabb harcnak, pusztításnak az előkészületeit jelenti. Az Erdély metafizikája végső soron tragikus: a kiolthatatlan életvágy mindig újra pusztításhoz vezet. S ha elejét próbáljuk venni a tragédiának, lemondva akaratunk érvényesítéséről, akkor abba pusztulunk bele. A trilógia utolsó jelenetében Bethlen Gábor hadai zsoltárt énekelve vonulnak fel a királyi Magyarország elleni hadjáratra. „Ha még ezt sem hallgatja meg a jóisten, mikor ilyen tiszta szívvel és áhítattal kérik a szent énekben, hogy több legyen barmuk sok százezernél... De van Isten, és meg is hallgatja mindazt, amit a hívek kérnek, és meg is ád mindent a híveknek, hogy utcáikon panasz ne hallassék.