Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

KRÁMER GYÖRGY: A személyes Gonosz

Lucifer, az aláhullott hajnalcsillag Annak ellenére, hogy a Biblia nem igényelné a Gonosz személyes világának további kidolgozását, mégis komoly figyelmet kap ez a kérdés a későbbiekben. Itt már megke­rülhetetlen a kérdés: Miért van szükség a Gonosz arcának pontosabb megrajzolására? A választ elsősorban a keresztyén hit megfogalmazásának folyamatában kell keres­nünk. A kiindulópont a kegyelemtan fejlődése. Miközben megfogalmazódik az ember megváltásának szükségességéről szóló tanítás, érzékelhetővé kell tenni azt is, hogy az ember alkalmas a megváltásra. 2 Az érvelések az evangélium középpontjából kiindulva azt bizonyítják, hogy Jézus megváltói művében az ember megváltása azért lehetséges, mivel megszabadítható, elválasztható a bűntől. Ha azonban megszabadítható a bűn­től, akkor az már tőle függetlenül, önmagában létező hatalom, amely kívülről támad az emberre. Másként fogalmazva a kegyelem extra nos jellege szükségessé teszi a go­nosznak az embertől való elválasztását, a gonoszság extra nos jellegét is 3 . A kihívásra elsősorban az eredendő bűnről való tanítás jelentett választ. Ugyanakkor erősödött a Gonosz személyének megrajzolása iránti igény. Minél körülhatárolhatóbb a Gonosz személye, annál inkább elválasztható az embertől. Ahogyan az Ószövetségben az Is­ten-kép tisztulásakor a Gonoszt leválasztották erről a képről, úgy most az emberről alkotott kép pontosítása is mintha ugyanazt a folyamatot indukálta volna. A Gonosz személyes arcának megrajzolásában legfontosabbá az az esemény lett, amely megpróbálja leírni a Gonosz Istentől való végleges elszakadásának történetét. Eszerint az angyalok lázadása az oka a Gonosz megjelenésének, ahol a fővezér angyal Lucifer. Az erről szóló tanítás és a név is Ézsaiás 14,12-13-ra vezethető vissza. A pró­fécia így szól: Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az iste­nek hegyére a messze északon. Az exegéták szerint itt valószínűleg egy korábbi babiloni királyra érti Ézsaiás a próféciát. A mondatot azonban a későbbi teológia másként értel­mezte. A Vulgáta a hajnalcsillagot a latin Lucifer névvel fordítja le, így kerül a Sátán név mellé a Lucifer név. Az igehely pedig, más igehelyekkel együtt (2Pt 2,4; Jn 8,44; ljn 3,8) a Gonosz letaszításának, hittagadásának (apostasis) megalapozója lesz. Annak ellenére, hogy ez a jelenet az Újszövetségben is csak érintőlegesen kerül elő, mégis ez a történet adott alapot a Gonosz személyes vonásainak megerősödéséhez. Az allegorikus írásértelmezés egyre színesebb képet festett a Gonoszról. A lázadás moti­vációja az Istennel való egyenrangúságra törekvés, a büszkeség, az irigység volt. Nem­csak a lázadás motívuma volt érdekes, de a lázadó angyalok száma, formája, hierarchi­ája is a teológiai érdeklődés látóterébe került. Fontos volt kijelenteni azt is, hogy Lucifer nem ellen-isten, lázadása után sem egyenrangú Istennel. Lucifer Isten teremt­ménye, akit Isten eredetileg jónak teremtett, aki éppen az Isten szeretetéből kapott szabadságával élt vissza. Lucifert és udvartartását is szellemi lényekként írták le, akik képesek arra, hogy látható alakot öltsenek. Az embernél erősebb lényeknek tartották Lucifer seregét, akik tulajdonképpen az Istent dicsőítő angyali kar sötét tükörképét alkották. Az angyalokhoz képest azonban volt valami, ami más volt Luciferben, és ez a személyesség szempontjából nagyon fontos. Míg az angyalok követek voltak, akik az

Next

/
Oldalképek
Tartalom