Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - GUÓTH EMIL: Gömbös Gyula politikai pályaképe

dasági, politikai és kulturális „túlreprezentáltságának" visszaszorítása. A nagy ellenfél, Bethlen István a következőképpen vélekedett Gömbös antiszemitizmusáról: „Gömbös lelke mélyén antiszemita érzelmű volt ugyan, de nem antiszemitább, mint minden más jó magyar ember, reakciójaképpen a Károlyi Mihály és Kun Béla-féle időknek, amikor mindenki megundorodott attól a magatartástól, amelyet a zsidóság nagy része tanúsított volt. De nem ő emelte a zsidókérdést a magyar politikai élet egét egyedül uraló csillagzat polcára ...".

6 Fontos szempont továbbá, hogy a fajvédelem erőteljes hangsúlyozása csak az ellenzéki vezér retorikájában található. A miniszterelnök Gömbös ugyanis egyáltalán nem ilyen szellemben cselekedett. 1932 után szóhasználatában teljes mértékben kerülte a fajvédelemre és antiszemitizmusra utaló kifejezéseket. Az általa vezetett kormányok nem alkottak egyetlen olyan törvényt, vagy olyan kormányrendeletet, amelyek - mint Vonyó József is kifejtette - „direkt módon szolgálták volna a zsidók gazdasági érdekeinek és lehetőségeinek, vagy bármiféle jogainak csorbítását".

7 A másodikként említett tisztázásra váró probléma a totális (fasiszta) diktatúra kiépítésének szándéka. A monográfiából kitűnik, hogy a valós kép ilyen sommás értékelő kijelentéseknél sokkal árnyaltabb. Gömbös nézetrendszere ugyan sok mindenben közel állt Mussoliniéhez (ám távol állt Hitlerétől), de sohasem tartotta járható útnak valamelyik fasiszta rendszer átvételét, lemásolását. Az ő kísérlete egy sajátos, magyar viszonyokhoz alakított jobboldali modernizációs alternatíva volt. Az 1935-ös ún. „alkotmányos csíny" után jóval nagyobb hatalom birtokában rá kellett döbbennie, hogy a magyar társadalomban nincsenek meg egy erős kormánydiktatúra feltételei. így a gyors ütemű változások helyett a lassúbb, organikus út járható. „Véleményem szerint tévesen vélték egyesek - ellenzéki politikusok éppúgy, mint később a történeti szakirodalom -, hogy Gömbös az 1935-ös választási győzelem birtokában totalitárius diktatúrát akart teremteni. Ellenkezőleg, nyilatkozataiból és a kormány intézkedéseiből úgy tűnik, hogy a korábbihoz képest is mérsékeltebb, óvatosabb politizálást folytatott..."

8 - állítja Gergely Jenő. A harmadikként megfogalmazott későbbi vád a katasztrofális külpolitikára vonatkozott. Ennek cáfolata a leginkább dokumentált ma már. Az ellenzéki Gömbös Gyula a jövő Európájának nagy problémáit 1923 decemberében a következőképpen látta: „Azt tartom, hogy a jövő az imperialista és nacionalista törekvések jegyében fog lejátszódni... Egyrészt tehát a győző államok imperializmusa, másrészt a legyőzött államok felfelé törekvése a nacionalizmus jegyében, harmadsorban pedig a zsidókérdés azok a nagy problémák, amelyek ma Európa-szerte átjárják a lelkeket, foglalkoztatják az agyakat és foglalkoztatják... a politikusokat is."

9 Később kormányfőként ugyan nagy reményeket fűzött az 1933-as németországi változásokhoz, de ugyanezen év nyarán Hitlernél tett látogatása erősen kiábrándította. Külpolitikájának alapelve - az egyoldalú német orientáció helyett - mindvégig a Bécs-Budapest-Róma vonal fenntartása; de azt is be kellett látnia, hogy a jövő Európájában Németország nélkül nem lehet hatékony revíziós politikát folytatni. Magyarország számára ez ugyanolyan kényszerhelyzet, mint az, hogy mezőgazdaságunk nem létezhet a német és olasz piac nélkül. így a diplomácia egyetlen reálisan követhető útja a kialakuló Berlin-Róma tengelyre való támaszkodás. Ez azonban már csak halála után jött létre.