Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - MIKONYA GYÖRGY: Az evangélikus tanítóképzés alakulása a sajtó tükrében

^MIKONYA GYÖRGY • AZ EVANGÉUKjüST^^ nem legalább annyi, vagy még több időt szenteltek a tanítás feltételeinek, pénzügyi lehetőségeinek megteremtésére. Az igazgatók szintjén ez alapítványi és más pénzforrások megszerzését jelenti, de szaktanári szinten is minimum a szertár és könyvtár működtetéséhez szükséges gazdasági alapok megteremtését várják el. Sok esetben tapasztalható, hogy a tanító, a tanár nem megkapja, hanem megteremti az igényesebb működés feltételeit. A használatos tankönyvek, taneszközök kérdése A kérdésnek két vetülete van: az egyik a kialakuló népiskolában használatos tankönyvekre és taneszközökre vonatkozik, a másik pedig a tanítóképzéshez szükséges kiadványokat érinti. A népiskolai tankönyvek - főleg az ABC-s könyvek - kialakulásával, azok tartalmi sajátosságaival kimerítően foglalkozik a szakirodalom. A tanítóképzés korai időszakában még nem álltak rendelkezésre megfelelő tankönyvek a neveléstan tanítására. Kezdetben főleg a külföldön tanult tanárok szóbeli előadása, ennek diktálás útján történő lejegyzése és az erről való beszélgetés képezte a pedagógiai tárgyak oktatásának nyersanyagát. Alkalomszerűen használták a német szakirodalomból fordított kiadványokat, például Bárány György és mások fordításában. Örvendetes, hogy a tanítóképzők létesítésével párhuzamosan elkezdődik a neveléstani irodalom gyarapodása. Az útmutató jellegű tantervek mellett megjelenik a népiskolai tanítók munkáját szabályozó utasítás. Ilyen például Pálfy József: Utasítás evangélikus népiskolai tanítók számára (Pest, 1861.) című munkája. A 80 fejezetből álló mű három fő részből áll: 1. a népiskola és a népiskolai tanító feladata, 2. a népiskolai oktatás tartalma és 3. a népiskolai nevelés kérdései. A taneszközök az evangélikus oktatás során mindvégig kiemelten fontosak. A megfelelően képzett tanító után a legfontosabb tényezőt jelentik az oktatás sikeressége érdekében, ezért a gyülekezetek sokszor erejükön felül költöttek könyvek, térképek beszerzésére és a szertárak berendezésére. A taneszközök biztosításánál az öntevékenységet sem hanyagolták el; számos esetben készítettek herbáriumokat, ásványtani és éremtani gyűjteményeket. Alkalmanként előírták, hogy a szünidőről illik mindenkinek valamiféle „természeti érdekességet" magával hoznia, és azt a szertár számára leadni. A taneszközök biztosítása szorosan összekapcsolódott az önképzőkörök működésével, hiszen a szertárak rendezése, bővítése és az elmélyültebb tanulói foglakoztatás ehhez, az oktatást szervesen kiegészítő tevékenységhez kapcsolódott. A gyakorlóiskola szervezete, működése A soproni tanítóképzőben 1883-ban jött létre a 4. osztály, kifejezetten a gyakorlati képzés erősítésére. Ez egyúttal az önálló gyakorlóiskola létesítését jelentette. A gyakorlótanítások szervezeti formája a következőképpen alakult: a II. évfolyam hospitálással és a tapasztalatok lejegyzésével készült a majdani tanításra, a III. évfolyam növendékei a mintaleckék alapján próbatanításokat végeztek, a IV. évfolyam pedig heti 8-10 órában órarend szerinti tanítást végzett. Minden növendék megkapta az előkészítő órán a heti tananyagot órák szerinti bontásban. Ezt mindenki kidolgozta és bevezette a rendes