Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

CSEPREGI ANDRÁS: A jövő biztosabb, mint a múlt

antropológiai kapcsolópontot kap Pannenberg teológiájában, a feltámadásról szóló bibliai tanúságtételt pedig Pannenberg eleve az emberi lélek harcára nézve alkalmazza: a Feltámadott kihívja követőjét korlátainak és múltbeli tapasztalatainak zárt világából. Feltámadás és reménység Feltesszük végül a kérdést: a test feltámadásának radikális hite kaphat-e tapasztalati világunkban valami fogódzót akkor, ha - mint láttuk - nem akarunk élni sem az élet és halál ciklikus váltakozásának természeti analógiájával, sem pedig a lélek halhatatlanságának ősi metafizikai hitével? Ha eldobjuk ezt a két mankót, támaszkodhatunk-e valamire, ha meg akarjuk érteni, hogy a testi halállal nem zárul le számunkra minden? Kaphat-e tapasztalati megerősítést a bibliai tanúságtétel, vagy pedig - jó protestánsként - meg kell elégednünk azzal, hogy a tapasztalat ellenére hiszünk? A fentiek alapján kérdésünk így is fogalmazható: megragadható-e, tapasztalható-e a világunkba bebetörő új, az Isten jövője felől világító reménység? Erre a kérdésre nincs elkötelező erejű válasz, hiszen, mint annyiszor átéljük, ugyanazt a világot ki-ki másképp olvassa, értelmezi, a maga világképének megfelelően. Ami számomra a reménység fénye, az a másiknak lehet lidércfény; ami a másikat arra készteti, hogy éljen fegyelmezetten, de várakozás nélkül, abban én láthatok maga-emelte börtönt; amit a másik utópiának bélyegez, az számomra a legmélyebb realizmust képviselheti. Nincs általános érvényű felelet, de vannak tanúk; ilyen tanú Pilinszky János is: Milyen lesz az a visszaröpülés, amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe? - nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.