Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Figyelő - OROSZ GABOR VIKTOR: Egy százéves klasszikus (Adolf von Harnack: A kereszténység lényege)

ző munkáját, beszél az evangéliumról magáról (tartalom) és az evangéliumról a történelemben (forma). Az evangélium azonos Jézus üzenetével. Jézus üzenetének három jelentékeny aspektusát különbözteti meg és emeli ki. Először Isten országát és annak eljövetelét. Isten atyaságát és az emberi lélek végtelen méltóságát, a nagyobb igazságosság és a szeretet parancsolatát. De egyúttal hangsúlyozza annak tényét, hogy „...valamennyi témakör olyan, hogy magában foglalja az igehirdetés teljes tartalmát, ezért ez valamennyi keretében teljes egészében bemutatható. Isten országa a szent Isten uralma az egyes ember szívében." E hármas felosztás olyan hermeneutikai kulcs Harnack kezében, mely nem engedi sablonokba zárni Jézus üzenetének tartalmát, azaz „dogmatizálni" azt, hanem a látásmódok sokféleségét biztosítja, úgy ahogyan az az evangéliumokban történetileg is formát nyert. Ezért a lényeg nem pontosan, történetkritikai módszerekkel körülhatárolható „objektum", hanem „evangélium az evangéliumokban". Jézus prédikációi az egyes ember lelkének értékét hangsúlyozzák és ezen prédikációkon keresztül határozható meg az evangélium kapcsolata az egyes emberrel. Harnack vizsgálódásának tárgya hat fő területre terjed ki: az aszkézisre, a szociális kérdésekre, a világi rendre, a kultúrára, a krisztológiára és a hitvallásra. E hat kérdés alapján kívánja bemutatni Jézus igehirdetésének legfőbb jellegzetességeit, s majd kora protestantizmusát újszerű összefüggésekben láttatni. így a szerző írásának gondolatait a következő meghatározás köré rendezi el: „El kell utasítanunk azt, hogy az evangéliumot a világ tagadásaként értsük." Hiszen az evangélium a megbocsátásról szóló örömhír, a könyörület és bűnbocsánat üzenete az adott kultúrán belül. Az előadások második nagy egysége a keresztény vallást ábrázolja főbb momentumainak bemutatásán keresztül, tehát az evangélium útját a történelemben. Az apostoli kornál kezdi a bemutatást, ahol is a közösséget három mozzanat jellemezte: Jézus élő Úrként való elismerése, a vallás eleven megtapasztalása mindenki által és a szent élet, amelyet „Krisztus közeli visszatérésére irányuló várakozás tölt be." Gondolatmenetének következő tézise, hogy a keresztény vallást Pál apostol emelte ki a zsidóság keretéből. Itt Harnack Pál „hermeneutikájának" rövid foglalatát kínálja négy pontban öszszegezve. Utal arra, hogy először az apostol értelmezte az evangéliumot a megváltásról és a jelenlévő üdvösségről szóló üzenetként. Másodszor bemutatja: Pál számára az evangélium olyan új valóságként jelenik meg, amely megszünteti a törvényt. Harmadszor az új vallás az „egyes ember és ezért mindenki sajátja". Végül pedig ő az aki, „nyelvet kölcsönöz" az evangéliumnak, hogy az minden ember számára érthetővé válhasson. Összegezve Harnack Wellhausennek azt a véleményét képviseli, miszerint Pál volt az, akinek révén az Isten országáról szóló evangélium Jézus Krisztusról szóló evangéliummá vált. A következőkben a katolicizmus kialakulását tárgyalja, mégpedig a második század történéseire koncentrálva. Ekkor az eredeti lelkesültség kimerült, és létrejött a „törvény és a külső formák jegyében álló vallás." Továbbá a 2. század egyháztörténetének legjelentősebb tényeként említi az evangéliumnak a görög szellemmel történt egybefonódását, a görög filozófiával, közelebbről is a platonizmussal. Ennek eredménye volt az a felismerés, hogy a Krisztusban megnyilvánuló isteni a logosz, azaz a Messiás a Lo-