Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - BERECZ ÁGNES: „Una religio in rituum diversitate"
Noha Nicolaus Cusanus (1401-1464) neve nem marad ki egyetlen valamirevaló filozófiai vagy teológiatörténeti összefoglalásból sem, mégis igen kevesen tájékozottak életművében. Szellemi hagyatéka a műveltség perifériájára szorult; a legjobb esetben a híres coincidentia oppositorum kelt visszhangot az emlékezetben, mert ezt a különös kifejezést mindig megemlítik vele kapcsolatban. Az összefoglalások rendre határmezsgyére helyezik: ő lenne az utolsó középkori skolasztikus, ugyanakkor az egyik első humanista újplatonikus. Kétségtelen, hogy gondolatait a skolasztika formai szabályai értelmében öntötte formába, s ez éppen nem könnyíti meg a hozzá vezető utat. Ebben a köntösben csakugyan a platóni hagyományt vitte tovább - görög barátainak köszönhetően jobban és mélyebben megértve azt, mint az itáliai újplatonikusok többsége -, humanistának azonban nehezen nevezhetnénk: az ő élete az Abszolútum vágyában és keresésében telt. Halálát követően filozófiája szinte azonnal feledésbe merült; ám valószínűleg nem a skolasztikus logika miatt - éppen középponti eszméje, a kreatúra végtelen vágya a Teremtő megismerésére, a nemgondolható gondolása, az ellentétekben levő Egység víziója volt az, ami korszerűtlenné vált. Amikor Nicolas Krebbs megszületett, bölcsője felett senki sem mert volna főpapi, tudósi pályát jövendölni az egyszerű halász és hajósgazda gyermekének. Bár elméletileg az egyházi karrier - egyetlen lehetségesként - minden tehetséges gyermek előtt nyitva állt, mégis hallatlan akarat és tudásvágy kellett ahhoz, hogy valaki ilyen mélyről ilyen messzire jusson ezen az úton. Tanulmányait a Fratres vitae communis (Közös élet testvérei) egyesület deventeri kolostoriskolájában kezdte meg. Ez az iskola nevelte Kempis Tamást - híres műve, a Krisztus követése évszázadok alatt sem vesztett erejéből; innen indult Jan van Ruysbroeck, az eckharti misztika folytatója és megújítója (és később ugyanitt tanul majd Rotterdami Erasmus). Deventer nem az ortodoxiájáról volt híres - neveltjei nyugtalanító üzeneteket terjesztettek Európában: hogy a keresztény élet valami más lenne, mint vallási előírások és szabályok formális követése; hogy mindennél előbbre való Jézus Krisztus példájának belső meggyőződésből fakadó igenlése (ezt fogja a reformáció egyszerűbben megtérésnek nevezni); hogy az egyházi élet, a megkövesedő hierarchia reformra szorulna - ezek a gondolatok Németalföldről indultak hódító útjukra, és a párizsi egyetem voltaképpen helyesen ítélte őket veszedelmes eszméknek. Deventer különleges hely lehetett, de a legkevésbé alkalmas egyházi karrier kiindulópontjának. A tanulóévek után Heidelberg és Padova egyetemei következtek (ez utóbbi alapozta meg Cusanus átlagon felüli természettudományi műveltségét). Doktori diplomája után Kölnben további teológiai stúdiumokat végzett, és elmélyedt Lullus írásaiban, amelyekben az ezoterikus filozófiai hagyomány és matematikai műveleti építmények (Ars combinatoria) keverednek. Lullus olvasása győzi meg arról, hogy ugyanazon törvényszerűségek irányítják a világ jelenségeit, mint amelyek az emberi gondolkodást determinálják. Közben, mintegy mellékesen, a kölni székesegyház könyvtárában felfedezte tizenkét elveszettnek hitt Plautus-komédia szövegét és még más lappangó antik forrásokat is. A szenzációs lelet hírére Orsini bíboros a Bibliotheca Vaticanába hívta, ám Cusanus meglepő módon nem élt a lehetőséggel. Ezzel nemet mondott egy tipikusnak nevezhető humanista, filológusi karrier eshetőségére. Ehelyett Mainzban