Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.
Seminarium Eccklesiae - SÓLYOM JENŐ: Gondolatok egy magyar evangélikus egyetemről
temi lelkész, a Nyugat-Dunántúli Egyetem soproni részlegében az egyetem vezetése szerződéssel biztosított formában kíván lehetőséget adni a hallgatók közötti lelkigondozásra. Erre bizonyára szükség lenne minden nagyobb egyetemen, különösen azok számára, akik az egyetemre kerüléssel kiszakadnak családjukból, gyülekezetükből, s az új környezetben nem feltétlenül keresik meg a helyi gyülekezetet. Ha viszont az egyetemen szembetalálják magukat egy lelkésszel, talán könnyebben csatlakoznak egy egyetemistákból álló közösséghez. A hallgatókkal való törődésnek szervezettebb formája lehetne az, hogy evangélikus kollégiumok működjenek minden nagyobb egyetemi központban. A budapesti Luther Otthon mellett nagy szükség lenne először Pécsen és Szegeden, majd később esetleg máshol is, létrehozni hasonló intézményeket. Ezek szükségességét mindenki érzi, csak a szükséges anyagi háttér hiányzik. Ha a következő években ebben komolyan előre tudnánk lépni, s legalább egy kollégiumot létre tudnánk hozni a mostani ciklusban, ez óriási lépés lenne. Talán ennél hamarabb sikerül annak a tervnek a megvalósítása, mely - jelentős állami segítséget remélve - egy, a református egyházzal közös, protestáns egyetemi szakkollégium létrehozására irányul. Ez már átmenet lenne a másik terület, a valódi oktatási feladatok felé, hiszen egy szakkollégiumban az egyetemi előadásokat kiegészítő képzésben is részesülnek a hallgatók. Azért lenne mégis felvállalható ez megfelelő előkészítéssel, mert a szakkollégiumnak - természeténél fogva - sokkal kisebb az oktatói létszámmal vagy az infrastruktúrával kapcsolatos igénye, mint egy egyetemnek. Ilyen, bizonyos értelemben besegítő szolgálat az is, ami már elindult, de még szervezettebbé tehető, hogy a hitoktatók képzésén keresztül kapcsolódjunk be más egyetemek vagy főiskolák életébe, munkájába. Az igazi kihívás azonban az lenne, ha a német Fachhochschule mintájára a szociális munkások felsőfokú képzésébe tudna egyházunk bekapcsolódni. Míg a bölcsészetvagy társadalomtudományi karokra, s a tanítóképzésre vonatkozóan azt mondtam, hogy a kibocsátott hallgatók nagy száma miatt talán már túltermelés figyelhető meg, a szociális szférának nemcsak az egyházi szeretetintézményekben, hanem máshol is bizonyára nagy szüksége lenne jól képzett és erkölcsi tartással rendelkező munkásokra. Egy olyan társadalomban, mely tele van szociális problémákkal, a kábítószer-fogyasztástól és az alkoholizmustól kezdve a munkanélküliek és a hajléktalanok segítésén keresztül az idősek gondozásáig, óriási feladatok megoldásához lehetne segítséget nyújtani. Igaz ugyan, hogy az egészségügy és a szociális terület - az említett szinten - anyagi szempontból nem lehet vonzó, ennek azonban meg kell változnia, s ezen a ponton az egyház is tehet valamit. Nem gondolom, hogy egy ilyen képzés megindítása könnyű, éppen annak összetettsége miatt, s természetesen ennek is vannak el nem hanyagolható anyagi és szellemi vonzatai, de ezek a korábban emlegetett területekhez képest jelentősen kisebbek, szükség esetén csak egyes ágazatok beindításával jobban tagolhatok, az egyház pedig küldetéséhez igazán méltó feladatot vállalna fel. A német evangélikus egyház pedig bizonyára megosztaná velünk tapasztalatait.
