Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - BÉRES TAMÁS: Schleiermacher magyarul (F.D.E. Schleiermacher: A vallásról)

ája és vallásbölcselete „egészen az első világháborút követő évekig alapvetően meghatározta a protestáns teológia és vallásbölcselet fejlődésének irányát", valamint hogy „A huszadik század második felétől ismét megfigyelhető a protestantizmusban egyféle egyre erősödő Schleiermacher-orientáció." Hozzátehetnénk, hogy a múlt század első felében is, amikor „alapvető meghatározó" jellegét elvesztette, még mindig a schleiermacheri típusú teológiai liberalizmus szolgált a barthi és barthiánus neoorthodoxiával szembenállók legfőbb orientációs bázisául, és azt is megjegyezhetjük, hogy a jelek szerint kiheveri a század nyolcvanas éveiben induló posztliberalizmus támadását is. A létjogosultságában többször megkérdőjelezett teológiai liberalizmus nagyfokú életképességének titkát a keresztény hit elkendőzhetetlen vallás-jellegéhez és a vallás elsődlegesen tapasztalati jellegéhez való ragaszkodásban kell látnunk. Amíg a neoorthodoxia a hit vallás ellen fordításával, a posztliberalizmus pedig a vallási tapasztalat döntő szerepének tagadásával tett kísérletet a keresztény hit élményszerűségtől való megfosztására, Scleiermacher, e művében, a kereszténységnek mint kitüntetett vallásnak éppen korlátian szabadságát és élményszerűségét hangsúlyozza. Liberalizmusának lényege - a liberalizmus elterjedt felfogásával szemben - nem az, hogy a vallás, tőle alapvetően idegen eszközöket venne igénybe belső felismeréseinek vagy mondanivalójának kifejezéséhez, hanem a szemlélődésben és érzésben testet öltő, minden szükségtelen járulékától megtisztított vallás lényegének megfogalmazására tett erőfeszítés. így a teológia konkretizálásának szokásos területei, mint a filozófia és az erkölcs, Schleiermacher szerint e szempontból tökéletesen figyelmen kívül hagyhatók: „Mert hát mi körül folyt mindig a küzdelem, a pártoskodás a vallásban, és mi körül lobbantak fel a harcok? Olykor a morál, leggyakrabban pedig a metafizika körül, és egyik sem tartozik a valláshoz. (...) A vallás arra törekszik, hogy felnyissa a szemét azoknak, akik még nem képesek az univerzum szemlélésére. (...) Csak a végtelen szemlélésére irányuló törekvés juttatja a lelkületet a korlátlan szabadság állapotába, csak a vallás menti meg a lelkületet a sóvárgás és a vélekedés leggyalázatosabb béklyóitól" - írja a szerző könyve második beszédében. A tiszta vallási lényeget szenvedélyesen kereső Schleiermacher évekkel később jut el híres, a vallásról adott meghatározásához, amely szerint ez az Abszolútumtól való feltétlen függés érzülete. A mű Öt beszédéből az első, Apológia, inkább polemikusnak, sőt provokatívnak hat a „vallást megvető művelt közönséghez" címezve. A második és ötödik, a vallás lényegéről szóló, elvontabb vallásfilozófiái jellegű beszéd keretként veszi körül a második és harmadik beszédet, mely konkrétan a vallás két társadalmi jelentőségű életjeléről, a vallási nevelés kérdéseiről és a vallási közösség természetéről szól. Az Olvasó már az első oldalak után úgy érezheti magát, mint akit szelíd kezek gyengéden, de az átfogó érvelés meggyőző erejével az isteni jelenlét tágas templomába kívánnak kísérni. Aki nem szívesen enged a kísérő kéz vezetésének, könnyen érezheti a művet dagályosnak vagy túlságosan patetikusnak. Az író, e vallási zseni romantikus lelkesültsége és hiteles rétori pátosza azonban olyannyira elengedhetetlen része az írásnak, hogy a kísérő nélkül besurranó olvasó előtt a könyvecske teljes tartalma sem tárul föl. Béres Tamás