Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

OROSZ GÁBOR VIKTOR: A kétszínű élet partján

ránk (Mt 13,40) és olyan magatartásra szólít, mely ennek megfelel, de Jézusban a mennyek országa már jelen van és a döntés perceiben élünk, mely ítélet alá esik (Mt 4,17), Isten igéje és szava már ebben az eonban megítéli a világot (Jn 16,8-11; 2Tim 4,8; Zsid 4,12). Kétségbevonhatatlan, hogy amikor az ítéletről gondolkodunk, feszültségforrások sorával találjuk szemben magunkat, hiszen maga az Újszövetség sem tár elénk tisztán átlátható rendszert. Amikor az apokaliptikáról és a végről szóltunk, megállapítottuk, hogy keresztyén felfogás szerint a vég nem csupán a kronosz vége, hanem egy új eon kezdete, melyben az időiség feloldódik. Ezért lehetetlen lenne és nem sok haszonnal járna, ha a parúziát, a holtak feltámadását és az utolsó ítéletet kronologikusan rendeznénk el. Bár kronológiailag nem szólhatunk az utolsó dolgokról, mégis egyfajta logikus egymásutániság áll előttünk. Hiszen az utolsó ítélet a halál után következik, ami feltételezi a halottak feltámadását, mivel a holtak nem eshetnek ítélet alá. Azonban az evangéliumok tanúsága szerint ez a kor egyértelműen Krisztus visszajövetelével kezdődik. Az a Jézus Krisztus lesz az utolsó ítéletkor az emberiség bírájává, aki hasonlóvá lett az emberekhez és magatartásában is embernek bizonyult, aki földi életében Isten Fiaként hirdette a mennyek országát és annak új mértékeit és értékeit, aki ennek alapján tart majd ítéletet. Az a Jézus Krisztus, aki azok bírájává lesz, akik bűneit elhordozta, akikért kereszthalált szenvedett, és akikért könyörög az Atyánál. Itt érdemes a reformátorok álláspontjára figyelnünk, akik a középkor „félelemvallásával" szemben azt hangsúlyozták, hogy Krisztus elsősorban megmentőnk és nem ítélőbíránk. Felénk tartó ítélet Joachim Albrecht Bengel írta majd háromszáz évvel ezelőtt: „Manapság sokat beszélnek az örök életről, azonban elszalasztják a jelenvaló kegyelmet. Te viszont törekedj arra, hogy a kegyelmet helyesen értsd meg, így a többi sem fog hiányozni számodra. Hatalmas az Úr, nagyok az O ajándékai, tágas az O háza; nagy a mi nyomorúságunk és ínségünk. Ragadd meg a számodra felkínált kegyelmet." A még előttünk lévő ítélet ténye figyelmezteti a keresztyéneket arra, hogy szüntelenül Isten kegyelmének ajándékára szorulnak. Az, aki bennünket kegyelmébe fogadott, mindaddig bíróként áll előttünk, amíg úton vagyunk, amíg bűnösök vagyunk. A hit nem egyenlő az egy helyben állás, a lelki semmittevés lehetőségével. A hitet és az új élet ajándékát meg kell őrizni, a jelenben érvényesülő kegyelem megragadása által. A felénk tartó ítélet - az elkerülhetetlen számadás értelmében - specifikus helyet foglal el a keresztyén gondolkodásban. Ez az ítélet az intelmek összefüggésébe tartozik, vagyis a törvény harmadik használatához; azaz kikerülhetetlenségével a hitre jutott ember jelene számára releváns szimbólum. Az első helyen a hitnek az a bizonyossága van, hogy Krisztus a kereszten megváltott bennünket. Ezt a bizonyosságot semmiféle más szimbólumok nem rendíthetik meg, sem könyörtelen apokaliptikus víziók, sem a félelmetes világbíró képe. Az nyilvánvaló, hogy a hit bizonyossága és az előttünk álló ítélet kikerülhetetlensége között az emberi ráció számára feloldha-