Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

A gondolat vándorútján - HORVÁTH PAL: A felvilágosodás és a romantika határán (Az alig ismert J. G. Hamann)

HORVÁTH PÁL A felvilágosodás és a romantika határán Az alig ismert J. G. Hamann Teológia- és filozófiatörténeti kézikönyvekben, irodalomtörténeti szintézisekben böngészve Johann Georg Hamannról alig tudhatunk meg többet, mint azt, hogy „Herder a mesterének tekintette", „Goethe leveleket váltott vele", Lessing vagy Jacobi pedig szellemi útitársának - vagy éppen ellenfelének - számította. A német irodalomtörténészek zöme - ha egyáltalában felfigyel rá - a felvilágosodás századába tévedt korai romantikusnak könyveli el; filozófiatörténeti kézikönyvek a korai irracionalizmus szellemi vonulatában találnak neki helyet, a teológia historikusai pedig az élményközpontú vallásfelfogás korai népszerűsítőjének tekintik. Sommásan „fideizmusnak" mondott szellemi habitusa Schleiermacher és a romantika elé helyezi a teológiában, a filozófiatörténészek meg a modern nyelvbölcselet egyik - Humboldhoz és Herderhez fogható - megteremtőjének tekintik. Némi malíciával ezek után azt is mondhatjuk, hogy Hamann a német és a protestáns szellemi élet azon nagyságainak sorába tartozik, akik attól „nagyok" és „fontosak", mert nagy szellemekre hatottak és megalapozó „kismesterei" voltak olyan koroknak és szellemi áramlatoknak, amelyek kitörölhetetlenek a német, az európai és a keresztény eszmetörténet 18. századából. A hazai szakirodalomban Hamann csaknem teljesen ismeretlen. Teológusaink, akik az elmúlt évszázadban alig mutattak affinitást a német romantika „zavaros rajongása", spirituális túláradása iránt, gyakorlatilag nem említik, a bölcselet és az irodalomtörténet világában pedig szinte csak Lukács György és Szerb Antal tud róla. Az utóbbi évtizedek idehaza kiadott német irodalomtörténetében, Halász Előd munkájában a Herder-fejezetben kap 3-4 mondatot, a Világirodalmi Lexikon pedig igencsak rövidke címszót szán személyének, teológiatörténeti említésével viszont egyáltalán nem találkozunk. Még a közelmúltban legavatottabb méltatója, a korabeli német nyelvfilozófia történetét feldolgozó Kelemen János is csak 7-8 oldalt szán gondolatainak ismertetésére, más közleményekben viszont neve is csak alkalmilag, véletlenszerűen, Kantkritikája vagy Herder méltatása közben fordul elő. „Észak mágusa" ahogy kortársai nem kis büszkeségére nevezték - számunkra ma is ismeretlen; „misztikus" írásai néhány szemelvénye pedig 1946-ban egy