Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - BENCZÚR LÁSZLÓ: Ordass Lajos tanúságtétele

szélybe jutottakat. Elszomorította, amikor Serédi Jusztinán hercegprímás elzárkózott az őt felkereső protestáns delegáció kérése elől. A delegáció a zsidók elhurcolása ellen minden szószéken felolvasandó, ökumenikus körlevél kiadását szorgalmazta. A delegációnak Ordass Lajos is tagja volt. Raffay püspök lemondása után őt választották a Bányai Egyházkerület püspökévé. A háború idején tanúsított magatartása, ökumenikus kapcsolatai, nyelvtudása, de mindenekelőtt szilárd jelleme következtében fordult felé a bizalom. Később ugyanezen értékeket felismerve, választotta alelnökévé a LVSZ is. Iránta tanúsított bizalmát és nagyrabecsülését mindvégig megőrizte a világszövetség még akkor is, amikor hivatalából Ordass püspököt idehaza kétszer is eltávolították. A második világháborút követő bonyolult és kiéleződött nemzetközi viszonylatokra jellemző, hogy a Vatikánt nem ítélték el, amikor konkordátumot kötött Mussolinivei, majd Hitlerrel is. Mahrarens hamburgi evangélikus püspökkel, teológiánk egykori tiszteletbeli doktorával viszont az EVT küldöttei nem voltak hajlandók egy asztal mellé ülni Stuttgartban a németországi hitvalló egyházakkal való első hivatalos találkozásuk alkalmával, mivel a püspök megegyezést kötött a totalitárius náci kormányzattal. Niemöller, a hitlerizmus bátor ellenfele óvta az EVT-t az antikommunizmustól, amikor azonban Magyarországon járt, meglátogatta otthonában a kommunistáktól félreállított Ordass püspököt. Sokak számára ma is megütközést jelent, hogy Ordass második eltávolítása után kollaboráló püspökutódát választotta elnökévé a világszövetség 1984-ben. Ordass püspök neve 1948 nyarán, az EVT megalakulásának amszterdami nagygyűlése és a magyarországi ún. fordulat éve idején vált világviszonylatban is széles körben ismertté. A püspököt nyár végén letartóztatták és koncepciós perben az uzsorabíróság kétévi börtönre ítélte. (Később, 1956-ban, még jóval a forradalom kitörése előtt, a Magyar Népköztársaság rehabilitálta, anyagilag is kárpótolta.) Elkerülhette volna az ítélet végrehajtását, ha családjával külföldre költözik, és ha lemond püspöki tisztéről. Egyikre sem volt hajlandó. Vállalta a börtönbüntetést. Miért? Azért, mert úgy látta, semmi esély sincs arra, hogy hatalmi fellépéssel biztosítani lehessen azoknak az egyházi iskoláknak megtartását, amelyek önkéntes átadását követelte a kommunista kormány. Azokért az iskolákért, amelyekért az evangélikus egyház századokon át küzdött, létrehozásukért és fenntartásukért anyagi áldozatot is hozott. A börtön vállalásával tanúskodni akart a fentebb felsorolt, egész hazánk számára sajátos művelődési és erkölcsi értékeket jelentő hagyományokról, amelyek hordozói iskoláink voltak. Úgy látta, csupán ennyit tehet, mást nem. Nem a régi társadalmi rend minden áron való megtartása, nem valami antikommunista ideológia, hanem lelkiismerete késztette. Még azzal is számolt, hogy tanúságtételének ezzel a módjával az adott politikai helyzetben saját egyházának több tagja nem ért egyet, s hasonló tanúságtételre ebben a formában azok se fognak vállalkozni, akik az ő vállalkozását helyeselték, sőt csodálták. Magatartásának jelentőségét - nemcsak szoros egyházi tekintetben, hanem általános nemzeti szempontból - legalább most, a szovjet hatalom összeomlása után azoknak is nagyra kell értékelniük, akik annak idején, vele nem értettek egyet. Akik az akkori általános egyházi közvélemény tehetetlenségi nyomatékával szembeszállva, so-