Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - FONT ZSUZSANNA: Zinzendorf és a herrnhutiak

dásnak, ami feladat, szimpátia stb. szerint ment végbe. Bizonyosnak látszik, hogy az egyik legkorábbi kisközösségi szervezeti forma a szövetség, kötelék (Bande) volt. Az ilyen, 3-8 főnél nem nagyobb csoportok tagjait a személyes vonzódás mellett az azonos vallásos érdeklődés hozta össze, hogy a napi istentiszteletet, imaórákat, éneklést együtt végezzék. Klikké, érdekszövetséggé válásukat a vezető, ill. a vezetők konferenciája volt hivatott megakadályozni. A herrnhuti közösségben öregeknek nevezték az elöljárókat, akik nemcsak a polgári együttélés ügyeiben vezetők, hanem a lelkek vezetői is, házasságkötésre, a felebarát ellen emelt panaszra stb. rajtuk keresztül volt csak mód. Elöljáróvá a papi és a nemesi rend tagjain kívül bárki választható volt. Korai források említenek már a közösség elöljáróin kívül további kiemelt laikus tagokat mindkét nemből: felügyelőket, beteggondozókat, a pénzügyek felügyelőit stb. Mint az előbbiekből is látható, az ordinált teológusok nem élveztek előnyöket. Az elkövetkező évtizedekben a fent említett mellett más szervezeti formák is kialakultak. A harmincas évektől egyre inkább előtérbe kerül az a gondolat, hogy a két nem életében különböző fejlődési szakaszok vannak sajátos problematikával, és a belső szerveződésnek ezt kell követnie. Az ilymódon önkéntesen létrejött közösségeket nevezték karoknak (Chöre). Az első ebben a nemben az egyedülálló férfiak kara volt, ők az együttlakást választották, hétköznapjaikat szinte kolostori renddel és szigorral szervezték meg. A későbbiekben külön kara jött létre a leányoknak, özvegyasszonyoknak, gyermekeknek. Nem jelentette ez természetesen a család negligálását, a karokból minden további nélkül ki lehetett lépni, házasságot kötni. Mégis, ez a szervezeti forma volt a leginkább látványos a herrnhuti közösségekben első pillantásra is. Európában, majd a missziós területeken is a Herrnhut mintájára megépített települések képe részben ebből a szervezeti jellegzetességből adódik. A települések központjában a közösségi ház állt, ahol a közös esti énekórák, a hagyományos istentiszteleten kívül minden vallásos esemény lejátszódott. A szabályos főteret a karok házai fogták közre, az emeletes új épületek a kis településeknek városias képet adtak. A puritán életmód a hagyományos faluközösséghez képest lényegesen nagyobb jóléttel együtt, és a barokk főúri építészet, kertkultúra hagyományai erőteljesen befolyásolták a herrnhuti telepek külső struktúráját. A közösségek, missziós feladataikból következően is, lemondtak a földművelésről, a paraszti életformáról, a különböző mesterségek művelése nagyobb mozgási lehetőséget és nem utolsó sorban magasabb életszínvonalat biztosított. A formálisan a falu egyházközségéhez tartozó közösség liturgikus életében új, gyakran napjainkig tartó szokások és formák alakultak ki. Ilyenek voltak a szeretetvendégség, a húsvét reggeli ünneplés a temetőben (ami egyébként szintén a hagyományostól eltérő, sírkő nélküli park volt, a gyep szintjén elhelyezett márványtáblákkal, a karok rendjének megfelelően) a reggelenkénti imaóra, esténként az énekes áhítat. Folyamatosan önálló, Zinzendorf és mások által megalkotott szövegek, énekek kerültek a sajátos istentiszteleti formákhoz. Már az 1720-as évek végén kialakult a Losung szokása. Az esti áhítaton elhangzott és interpretált bibliai idézet vagy egy énekrészlet a következő nap vezérfonalául szolgált. A jelen nem lévőknek szóban adták tovább, 1731-től kezdve azonban évenként nyomtatásban is megjelent az év minden