Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - FEHÉRVÁRI GYŐZŐ: Harangok halk kondulása (Huszadik századi észt líra I-II.)

Harangok halk kondulása Huszadik századi észt líra Válogatta, szerkesztette, az elő- és utószót írta, valamint az életrajzi jegyzeteket készítette Bereczki Gáborné Mai Kiisk Ujabb gyöngyszemmel gyarapodott közismerten gazdag fordításirodalmunk. Bereczkiné Mai Kiisk remek, kétkötetes észt lírai antológiája nem tekinthető előzmény nélkülinek, hiszen éppen negyed századdal ezelőtt, 1975-ben látott napvilágot egy akkoriban páratlan kiadvány Észt költők címmel az Európa Könyvkiadónál - ugyancsak Mai Kiisk, férje, Bereczki Gábor és jelen sorok írójának válogatásában - mégis ez a mostani több tekintetben is egyedülálló vállalkozás. Ennek egyik oka, hogy a könyv alcíme Huszadik századi észt líra - csak különleges alkalmakkor, jelen esetben a századforduló kapcsán fedheti ennyire pontosan a kötet tartalmát. Az antológia első versei a 20. század első éveiben keletkeztek, illetve jelentek meg, az utolsók a kilencvenes évek legvégén. A másik, feltétlenül említésre méltó momentum, hogy a Harangok halk kondulása c. válogatás kétnyelvű antológia, tehát a magyar fordítások mellett az észt eredeti szövegeket is közli. Az avatatlanok szemében ez akár luxusnak is tűnhet, hiszen óhatatlanul felvetődik a kérdés, ugyan hányan tudhatnak észtül hazánkban a magyar olvasók közül. Igaz, a kötet belső borítójából azt is megtudhatjuk, hogy az antológia a gyönyörködtetés mellett oktatási segédkönyv gyanánt készült. Mindemellett nem ez az egyetlen érv, ami a kétnyelvűség mellett szól. A költészet igazi kedvelői a megmondhatói, mennyire fel tudja csigázni az olvasót a vers és a fordítás tipográfiai hasonlósága, az eredeti szöveg nyelvi, zenei ízlelgetése még akkor is, ha az eredeti sorok jelentésére csupán a fordításból tud következtetni, főként egy olyan nyelv esetében, ahol az íráskép és a kiejtés között csupán minimális eltérések vannak. Ez a megállapítás kiváltképp áll a kötött formájú versekre, amelyek az észt irodalomban éppoly harmonikusan megférnek a szabad versekkel még egy-egy, akár a legmodernebbnek mondott alkotó esetében is, mint a magyarban. A kétnyelvű kiadást tehát nem csupán hasznosnak, befogadói szempontból is jó döntésnek kell ítélnünk. Az antológia 40 észt költő munkásságából ad ízelítőt, a vállalkozás természetéből adódóan időrendben. A sort Juhan Liiv (1864-1913) versei nyitják meg, s az 197l-es születésű Kari Martin Sinijärv versei zárják. A válogató dicséretére legyen mondva, hogy volt mersze szakítani azzal az irodalomtörténeti beidegzettséggel, miszerint az 20. századi észt líra az egyébként rendkívüli tehetségű, tudatos újítóval, Gustav Suitsszal (1883-1956) kezdődik, így az antológiát a tragikus sorsú, ám zseniális, a 19. századhoz képest ösztönösen új költői attitűddel fellépő Juhan Liiv verseivel indítja, akinek a legjobb versei már semmiféle rokonságot nem mutatnak a 19. század végi epigonizmusba hajló későromantikával. Éj, ne hagyj dideregnem, végy az öledbe! Napom nem ismer engem éj, te fogadj be!