Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

NAGY ZOLTÁN: Nagycsütörtök asztalánál

Azon az éjszakán Nagycsütörtök úgymond az úrvacsora szereztetésének ünnepe. Tudják ezt már a konfirmandusok is. Talán el is tudják képzelni, sőt le is tudják rajzolni a jelenetet, ahogy illedelmes rendben ül a tizenkét tanítvány Jézus körül, mint a régi kajárpéci oltárképen (1. kép): az asztalon egy kehely, egy lapos tányér, nyilván valami kenyérfélével, és egy bárány. Oly könnyen megjegyezhető ez a kép. Jézus vállára János hajtja fejét, az asztal túloldalán pedig, nekünk kissé háttal ott ül Júdás, akinek kezéből persze nem hiányozhat a pénzes zacskó, árulásának szimbóluma. Ezt az ülésrendet igazán a görög-római étkezési szokások és fekvési rend ismeretében tudjuk megérteni. A legfontosabb vendég, tehát Jézus, a medius 3. helyére került. Mellé telepedett le a házigazda az imus 1. helyére. Mivel az utolsó vacsorán nem volt jelen más, csak a tanítványok, ezért János, a szeretett tanítvány feküdt, illetve könyökölt az imus 1. helyén. Ezért „pihent az Úr kebelén". Júdás pedig valahol Jézussal átellenben feküdhetett, talán a summus második, vagy harmadik helyén. Ezek alapján feltételezem, hogy halkan egymás közt (suttogva?) folyhatott le az a beszélgetés, melyet János evangéliuma 13. fejezetében olvashatunk, melyben Jézus közli a hozzá közel hajoló János kérdésére, hogy ki az O árulója, mégpedig úgy, hogy egy falatot ad Júdás szájába. (Jn 13,21-26) Az Én emlékezetemre medius 3 2 1 summus 3 Jézus és tanítványai tehát a kor szokásainak megfelelően fogyasztották el az utolsó vacsorát. De miféle ünnep is volt ez valójában? Főleg a végkifejlet ismeretében jogos a kérdés, hiszen másnap Jézus meghalt. Egy nappal halála előtt pedig még együtt ünnepel tanítványaival. Nem is akármilyen ünnepet ül meg: a zsidó ünnepi kalendárium egyik legörömtelibb, legfelszabadultabb ünnepét, mégpedig annak fénypontját, a szeder estét, melyen a legfiatalabb résztvevőnek illik feltennie a liturgikus kérdést: miben különbözik ez az este az összes többi estétől? Tehát ez a legünnepibb este az évben, mely minden más estétől különbözik. Abban a tudatban, hogy másnap meghal, ki lenne képes arra, hogy belefeledkezzen egy ünnep liturgiájába? A tanítványoknak ez még könnyű, hiszen - mit sem sejtve - egy egészen más végkifejlet foglalkoztatja őket. De mi a helyzet Jézussal? Sokan talán azt válaszolnák erre, hogy Jézusnak nyilván sikerült, hiszen O mégsem volt teljesen olyan, mint mi, sőt... De vajon valóban sikerült belefeledkeznie a szeder este fordulatos menetrendjébe, vagy nem a belefeledkezni tudásának hiánya, vagy inkább lehetetiensége hozta létre azt, amit mi - keresztyén utókor - úrvacsorának, eucharisztiának nevezünk?