Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Klasszikusokról - LAZAR VIKTORIA: „Ez a Jézus senkinek se jó... (William Blake Jézus-képe)

költeményeinek többnyire még csak részletei jelentek meg magyarul.

5 Nincs meg a teljes fordítása annak a versének sem, amely vizsgálódásunk alapját szolgáltatja - Az Örökkévaló Evangélium. Az Örökkévaló Evangélium (kb. 1818) nem egy szerves költemény. Egymás mellé logikusan illeszthető töredékekből áll, de ezek sorrendje vitatható. Más a kritikai kiadás (szerk. D. V. Erdman

6

), és a Keynes-féle kiadás

7 szövege: noha a fő részek megegyeznek, néhány rövidebb „versszak" tekintetében (helyükben, vagy egyáltalán a vershez tartozásukban) eltérnek egymástól. A klapancia hatást keltő páros rímekkel megírt vers ironikus hangneméhez illik is ez a fajta kétértelműség: „S hol fehéret olvasok, te látsz feketét." Dolgozatom első felében e vers alapján kívánom megvizsgálni, milyen nem volt Blake Jézusa, majd a második részben azt (segítségül híva Blake más, ún. „prófétai" műveit is), hogy milyen volt ez a Jézus és mit képviselt a költő számára. Szeretném előrebocsátani, hogy sem teológiai, sem dogmatikai szempontból nem minősítem William Blake Jézus-képét. Mivel egy költőt és műveit tárgyaljuk, ezért saját rendszerén belül irodalomtudományi szempontok szerint kell megvizsgálnunk. 1. „Alázatos volt-e, vagy bármi tette Jézusnak alázatot mutatott-e?" Blake verse agresszív hangvételével lázad a konvencionális vallásosság Jézus-képe ellen - s mint ilyen, nem egyedülálló Blake költészetében. Az intézményes vallás által a maga képére formált Jézus „alázata", „gyöngédsége", „szüzessége" és „engedelmessége" azért irritálja Blake-et, mert felismerte, mennyire manipulálható ezekkel a szövegkörnyezetükből kiragadott fogalmakkal a hívok serege. Blake szerint Jézus már gyermekként sem volt alázatos, amikor megszökött szüleitől, akik háromnapi keresés után végre megtalálták, s kétségbeesett kérdésükre csak ezt válaszolja: „Földi szülők nem kötnek engem / Atyám dolgait kell cselekednem." Amikor később a farizeusok titokban felkeresték éjjel, akkor sem volt szelíd és alázatos: „Büszke volt, pénzt el nem fogadott." Az alázat a megalkuvás jele lenne, az Antikrisztus tulajdonsága, aki - Jézussal szemben - pontosan megfelel az emberi elvárásoknak: „Lett volna csúszó-mászó Antikrisztus, / Kedvünk kereste volna, annyi biztos". De Blake még tovább megy: I. „Alázat: Kétség; tép, nyomorgat, Kioltja a Napot s a Holdat, S tüskés szárai elfödik A lélek drágaköveit."