Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - Csepregi András: Száz éves A keresztyénség lényege

kodó a minisztérium és az egyetem kívánsága szerint, s az egyház ellen döntött, amikor 1888 szeptemberében aláírta Harnack kinevezését. Berlini kinevezésének körülményei meghatározták Harnack későbbi helyét és lehetőségeit. A porosz egyházban, bár törekedett rá, soha felelős tisztséget nem kapott, és sokan nyíltan hitetlen teológusnak bélyegezték. A berlini egyetemen viszont több száz diák hallgatta előadásait, a Porosz Tudományos Akadémia tagjai közé választotta, s képviselője lett annak a törekvésnek, mely a tudományos teológiát meg akarta szabadítani az egyház gyámkodásától. Egy 1896-os előadásában így összegezte a 'szabadságot a teológiának' program feladatát: nem szabad lemondanunk arról, hogy az ősi, evangélikus hitet a ma nyelvén, új, egyszerű és világos módon fejezzük ki; vallásos életünk megélésében rugalmasabbaknak és árnyaltabbaknak, szociális gondolkodásunkban érzékenyebbeknek kell lennünk; az egyház ellenállása ellenére türelmeseknek kell maradnunk és az egyházat kell építenünk. Míg az egyház központi szervezetében nem, a civil társadalomban és II. Vilmos császár porosz államában egyre több lehetőséget kapott arra, hogy kivételes szervezői képességeit is gyakorolja. Csak két megbízatását említjük: 1903-tól tizenhárom évig az Evangélikus szociális Kongresszus elnöke, s ekként az egyháznak az evangéliumhoz illő, a szociáldemokrata mozgalom elveitől és gyakorlatától különböző szociális munkájának kialakításán fáradozik. 1905-ben megbízást kap a berlini Királyi Könyvtár vezetésére, amely keze alatt látványos fejlődésnek indul: az Unter den Lindenen álló új épület felavatásának ünnepén, 1914 márciusában a császártól nemességet kap. Von Harnack a családi címerbe a következő jelmondatot választotta: Veni Creator Spiritus. Hosszan lehetne és kellene is árnyalni Harnacknak a világháborúval kapcsolatos állásfoglalását, hátterét és annak pontos tartalmát. Sokkal többről volt szó, mint a császárhoz fűződő, személyes jó kapcsolaton alapuló lojalitásról. Harnack ebből a szempontból tipikus porosz értelmiségi volt, aki a háborút megelőző években nemzetközi kapcsolataiban is kereste a tartós béke lehetőségeit, a porosz militarizmust a német kultúra elemi védelmének tekintette, s a háború kitörése után meg volt győződve arról, hogy Németország a sikereire irigy nemzetek konspirációjának áldozata. Hitte, hogy a háború révén szilárdabb béke érhető el, mint az azt megelőző állapot volt; aktívan és magas szinten vett részt a békefeltételek kidolgozásában. Egy 1919 februárjában, a berlini egyetemen elmondott prédikációjában az új, békére törekvő Németország életének hét alapelvét így fogalmazta meg: 1 Nemzeti tudat nélkül nincs nép; emberség nélkül nincs valódi nagyság; 2 Tekintély nélkül nincs szervezet; 3 Személyiség nélkül nincs érdemes élet; 4 Annak komoly elhatározása nélkül, hogy az osztálykülönbségeket meghaladjuk, nincs belső béke; 5 Tőke nélkül nincs kultúra; 6 Hatalom nélkül nincs állam; 7 Önzetlenség és istenfélelem nélkül nincs jövő. Bár a weimari alkotmánnyal szemben voltak fenntartásai, az új köztársaságban kész volt feladatokat vállalni, és a kormány gyakran igénybe is vette szolgálatait. 1921-ben, az egyetemi munkából való nyugdíjbamenetel után a kormány szerette volna, ha elvállalja az amerikai nagyköveti posztot, de ő változatlanul a német tudományos közélet szervezésének akarta szentelni energiáját. Teológiai munkája is új lendületet nyert, sorra jelentek meg tanulmányai az ókori egyház történetéről, Marcionról, Augustinusról. Figyelemmel kísérte az ökumenikus mozgalmat: a jelentős konferenciákra rendre meghívást kapott, de gyengülő egészsége nem enged-