Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Gyapay Gábor: Az egyház ereje

nyek és lehetőségek jelentkeztek. A tömegek lelki gondozását és felemelését szolgálták az új szerzetesrendek, mint a cisztercita és a premontrei rend, majd a társadalom fokozódó fényűzése és az ezzel járó erkölcsi hanyatlás felébresztette a krisztusi szegénység és a lelki tisztaság iránti igényeket. A kolduló rendek, a ferencesek és a domonkosok, ezeket a törekvéseket új módszerekkel igyekeztek kielégíteni. Ok a hívek pasztorálása során a társadalmi igazságokért is szót emeltek. Az egyház tehát, a fellépő visszásságok mellett, igen nagy rugalmassággal törekedett az európai társadalom különböző rétegeiben jelentkező kérdésekre választ adni. Már a XII. századtól állandóan napirenden volt a papnevelés színvonalának az emelése. Ezt az egyetemek létrejötte segítette elő. Ez egyúttal az új filozófiai tanok kialakulását is elősegítette. Késhegyig menő viták jellemezték a középkori egyetemeket. Óriási hatássaljárt Arisztotelész tanításainak a megismerése. Áz egyház eleinte tiltotta a vele való foglalkozást, azonban egy idő múlva felismerte ezen filozófia jelentőségét, és szabad utat nyitott az új filozófiai irányzatnak. így született meg a skolasztika, amelynek legkiemelkedőbb alakja Aquinói Szent Tamás. Fő művével, a „Summa Theologiae"-vel ezt a kort lezárta, mert az egyház tanításait Arisztotelész szellemi fegyelmével és módszerével igazolta. Az egyház a XIII. század közepén elérkezett hatalma, tekintélye és szellemi irányító szerepe csúcsára. A század második felében azonban politikai helyzete megingott, a vallásos szemlélet gyöngült, a vallásos meggyőződést hatalmi szempontok háttérbe szorították. A társadalomban megindult a laicizálódás, az eddig univerzális hatalomnak tekintett pápaság a francia királyok gyámkodása alá került, majd bekövetkezett a skizma, sőt a pisai zsinat után hat évig 3 pápa volt egyidőben. A hívek körében ezek a visszás jelenségek elégedetlenséget váltottak ki. Az egyházi élet ugyanis elhanyagolta a pasztorálást, a lelki gondozást. Az egyre magasabb szellemi igényeket ez nem elégítette ki. Most nem jöttek már létre új, a feladatokat megoldó szerzetes rendek, de új jelenségként tudósok is szót emeltek a visszásságok ellen. Már 1326-ban Paduai Marsilius a párizsi egyetemen megírta „Defensor pacis" című művét. Ebben megfogalmazta, hogy a pápai törekvések tűrhetetlen visszaélések, ellentétben állnak a Bibliával és a keresztények ősi magatartásával. Egyre újabb eretnekmozgalmak is fölléptek. A mai egyháztörténet már nem tekinti eretnekeknek őket, mert fölismerte, hogy ezek tulajdonképpen az egyház reformálását készítették elő. Angliában Wyclif békében halhatott meg 1384-ben, és csak később, halála után kezdték a híveit üldözni. Husz Jánost viszont a konstanzi zsinat elítélte, és máglyára küldte. Az 1414-ben összeült zsinatnak három kérdést kellett megoldania. Helyre kellett állítani az egyház egységét, tisztázni kellett a hit kérdéseit, és meg kellett reformálni az egyházat a fejében és tagjaiban. Az egységet helyreállították, és a három pápa helyett csak egyet választottak. A zsinaton igen erős volt a reformpárt, de többséget nem tudott szerezni. Husz bátran kiállt hitelvei mellett, de a zsinati atyák, nagyon kis többséggel, halálra ítélték. Ha összevetjük a nyugati egyház és a keleti egyház magatartását, akkor szembeötlő, hogy kelet képtelen volt a megújulásra. Ott aprólékos dogmatikus viták keletkeztek. A nyugati egyház viszont már két évszázada napirendre tűzte a megújulást. Konstanz még nem hozta meg a várt döntést, sőt az 1431-1448-ig ülésező baseli zsinat sem. Megrekedt a pápa, illetve a zsinat felsőbbségének vitájában. A XVI. század elején azonban hallatlan sodrással megindult a megújulás, amely nemcsak a protestáns irányzatokat teremtette meg, hanem az egész egyház megújulását hozta. Luther Márton fellépése tehát egy hosszú folyamat betetőzése volt. Azok a tanok, amelyeket hirdetett, már mind előfordultak. Sokszor követelték a nemzeti nyelv használatát, vita volt a papnősülés kérdésében, az úrvacsora két szín alatti áldozása is régóta felmerült. A jócselekedetek és a hit viszonya is szerepelt. A ferences rend reformerei már korábban fennen hirdették a hit által való megigazulás tanát, az egyház világi hatalma és fényűzése az egyszerűbb körökben is elkeseredést