Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - Észt versek (H. Labore Júlia)

Marie Under Tallinnban^született, 1883. március 27-én, Stockholmban halt meg 1980. szeptember 25-én. Észt költőnő. Tallinnban végezte tanulmányait, majd újságíróként tevékenykedett és szabad foglalkozású íróként bekapcsolódott az észt irodalmi életbe. 1944-ben férjével Svédországba emigrált, ahol haláláig élt. 1917-es, Szonettek című verseskötetével az észt líra központi alakjává vált. Verseiben a természet szeretete, a szerelem meleg hangjai, a kitörő életöröm szólal meg változatos formákban, gazdag képekben, szaggatott ritmusban. Világképe kiszélesedik, népköltészeti és bibliai témák felé is fordul. Később a megnyugvás iránti vágy, a filozofikusság, meditativ érzelmek színezik a heves érzelmek kifejeződését. Mély humanizmus, az élet szeretete jellemzi műveit, és igen magas színvonalra emelte az észt ballada műfaját is. Tevékenysége műfordítóként is nagyon jelentős. A modern, sőt talán az észt költészetnek ő az egyik, vagy talán a legkiemelkedőbb képviselője. Főbb kötetei: Szonettek (1917), Hang az árnyékból (1927), A szívet nyomó kő (1935), Aggódó ajakkal (1942), Világvégi országokban (1963.) Hazájában először 1958-ban adtak ki műveiből válogatást. Európa számos országában ma is ő a legismertebb és legtöbbet fordított észt költő. MARIE UNDER A PACSIRTA A levél üvegként ragyog áttetszőn. A napsugár játszik a homokkal, fény-almák foltjai a földön. A pacsirta harmatos szárnyával a mindenség zengő csillaga, s áldott, boldog dala összeköti az eget a világgal. H. Labore Júlia A VÁGYAK HAJNALA Szürke hamuporrá égett a nappal kíméletlen perzselésében a vágyak rózsabimbó-hajnala. Oh, azok a hosszú, kopár utak! Az égből lehullt egy madárka. Hallgass, ne szólj, ajkak bánata.