Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - H. Hubert Gabriella: Istenes énekek az 1593-as Bártfai énekeskönyvből

Ki lehetett a bártfai gyűjtemény összeállítója? Nem tudjuk, pedig őt kivéve valamennyi 16. századi énekeskönyv szerkesztője, ha néha csak monogrammal is, de jelezte szellemi munkáját. Talán a levéltári kutatások egyszer pontos választ adnak a kérdésre. A bártfai szerkesztőt kereshetjük Nádasdy Ferenc sárvári vagy (Gradeczi Stansith) Horváth Gergely Szepes vármegyei, nagyőri környezetében. Mindkét főúr az evangélikus egyház és művelődés kiemelkedő támogatója és védője volt, szoros kapcsolatban álltak egymással, s vezető szerepet játszottak az 1591-es csepregi kollokviumon, melynek jegyzőkönyve Bártfán jelent meg.

10 A csepregi gyűlésen Beythe Istvánnal mindketten nyíltan szembekerültek. így lehetséges, hogy Beythe 1590 körül megjelent énekeskönyvét (RMNy 648) szerették volna felváltani ezzel az 1593-as gyűjteménnyel. A nagyőri iskolát alapító Horváth Gergely nemcsak mecénás volt, hanem a kriptokálvinistákkal folytatott küzdelemben is tevékeny részt vállalt. Elképzelhető, hogy az énekeskönyv megjelenésének támogatásával az evangélikusság megerősítését kívánta szolgálni. Bártfával pedig olyan szoros kapcsolatban állt, hogy végrendeletében gyermekei gyámjává a várost tette meg. A 16-17. században egyedülálló az énekeskönyv szerkezete. Az énekek az egyházi év ünnepi és ünneptelen féléve köré csoportosulnak, a kötet végén pedig temetési énekek helyezkednek el. Az újabb kutatások nyomán a Bornemisza-féle prédikációs kötet és a bártfai gyűjtemény még mélyebb kapcsolatára derült fény. Oláh Szabolcs kimutatta, hogy az ismeretlen ^szerkesztő sok esetben Bornemisza Foliopostillájának énekutalásait követte. így az énekek nemcsak az adott ünnephez, hanem a prédikáció textusához is igazodtak. Hasonló típusú gyűjtemények Németországban jelentek meg,

11 de a sziléziai énekeskönyvek hatása sem hagyható figyelmen kívül. Jól szemlélteti textus és ének összetartozását Luther híres zsoltárfordításának (Erős várunk nekünk az Isten) példája. A legtöbb 16-17. századi énekeskönyvben a zsoltárok csoportjában helyezkedik el, egy-két tematikus evangélikus gyűjteményben az anyaszentegyházért, az 1641-es debreceni ima-énekeskönyvben pedig az ördög dühössége ellen mondandó dicséretek között szerepel. Bornemisza Péter és a bártfai szerkesztő a prédikáció alapigéjének megfelelően Vízkereszt utáni 4. vasárnapra ajánlja

12 a zsoltárt. Az 1593-as énekeskönyv összetétele rendkívül gazdag és változatos. A 275 énekből 44 először itt jelent meg nyomtatásban. A gyűjtemény nemcsak az istentiszteleti éneklést, hanem a magánájtatosságot is szolgálta. A sok egyéni hangú könyörgés mellett megemlíthetjük Bornemisza Péter hosszú, A jelenések könyve nyomán írt versét,

13 vagy a gonosz nyelvek rágalmazásáról szóló éneket,

14 melyeket valószínűleg nem az istentiszteleten énekeltek. Ugyancsak meglepő a hymnusok nagy száma. A hymnusok ugyanis ebben a korban elsősorban a magyar nyelvű gregoriánt őrző gyűjteményekben, a graduálokban jelentek meg. így a bártfai hymnus-közlések vagy a szertartási énekek gyülekezeti énekké válását tanúsítják, vagy pedig a gyűjtemény hármas funkciójára utalnak: az énekeskönyv a szertartási és gyülekezeti éneklést, valamint a magánájtatosságot egyaránt szolgálta. A többi 16-17. századi énekeskönyvhöz hasonlóan a bártfai is kevés példányban maradt fenn.

15 A példányok tüzetes összehasonlítása során kiderült, hogy néhány betűben eltérnek egymástól, nyomtatás közben változtattak a szedésen, ezért két szedésvariáns különíthető el. Valaha a Sáros vármegyei alsósebesi ferences zárdában is őriztek egy példányt. Egykori tulajdonosa beleírta nevét és a könyv megszerzésének körülményeit: „Sum Johannis Seredi Sárosiensis qui me sibi comparavit Sárosini A(nn)o 1627".

16 Serédi János előbb a nagysárosi iskolában tanított, majd az eperjesi iskolát igazgatta (1629-1637), később pedig városi szenátor, sőt bíró is volt.

17 Az eperjesi magyar gyülekezet használatára leírt kéziratos Eperjesi graduál forrásai között szerepelt az 1593-as Bártfai énekeskönyv.

16 Talán éppen Serédi Já-