Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - H. Hubert Gabriella: Istenes énekek az 1593-as Bártfai énekeskönyvből

THESAURUS ECCLESIAE 71 H. HUBERT GABRIELLA Istenes énekek az 1593-as Bártfai énekeskönyvből Magyar költészetünk gazdag tárháza a 16. századi gyülekezeti énekköltészet. Az itt közlésre kerülő három éneket az 1593-as Bártfai énekeskönyvből válogattam. Előbb azonban következzék néhány szó Bártfáról és az énekgyűjteményről. Sáros vármegye szabad királyi városa, Bártfa már a középkorban jelentős kereskedelmi és vallási központ volt. A városon átvezető út fő összekötő kapocsként szolgált Magyar- és Lengyelország között. A gótikus Szent Egyed templomban olyan középkori eredetű nyilvános könyvtár működött, amelyet főleg egyházi és iskolai célokra használtak, és a 16. században többek között Erasmus, Luther, Melanchthon munkáival gyarapodott.

1 A város csaknem teljesen német polgársága az elsők között csatlakozott a reformációhoz. A bártfai iskolát Leonhard Stockei az 1539-es évtől kezdve Melanchthon és Sturm szellemében humanista műhellyé, az evangélikus tanintézetek mintájává fejlesztette. A város magas szintű zenei életét tanúsítja az a nyomtatott és kéziratos kottákat tartalmazó gyűjtemény, amelyet hajdanában a Szent Egyed templomban őriztek.

2 A pezsgő vallási és szellemi életet élő városban állította fel nyomdáját 1577-ben Stockei tanítványa, Gutgesell Dávid. Övé volt az első királyi engedéllyel működő nyomda Magyarországon, a város jelentős polgáraként beválasztották a szenátusba, a centumvirek közé is.

3 A dunántúli és felvidéki evangélikusokat elsősorban Huszár Gál és Bornemisza Péter nyomdája látta el könyvekkel. 1577-től Gutgesell, 1582-től pedig Johannes Manlius nyomtató műhelye is vállalta ezt a feladatot. A bártfai nyomda a latin nyelvű könyvek után legnagyobb számban magyar nyelvűeket adott ki. A naptárak, prédikációk, vitairatok, elmélkedések, énekek, vallásos és világi históriák nyomtatásában egy ma már ismeretlen magyar anyanyelvű segéd működhetett közre. A fejlett zenei életet élő város hatása is közrejátszhatott abban, hogy Gutgesell vállalkozott a 16. század egyik legjelentősebb, 424 lapos magyar nyelvű evangélikus énekeskönyvének kinyomtatására.

4 A gyűjtemény elsősorban Sáros és a vele határos vármegyék magyar gyülekezetei számára készült,

5 de bizonyára a dunántúli és dunáninneni megyék evangélikusai is használták azt. A század egyik legrejtélyesebb evangélikus gyülekezeti énekeskönyvével kapcsolatban még számos probléma vár megoldásra. Miért nincs a kötetnek igazi címlapja?

6 A cím

7 után rögtön az előszó következik! Ez nem más, mint átvétel Bornemisza Péter 1584-es detrekői prédikációs kötetéből,

8 az ún. Foliopostilláhól.

9 Vízkereszt utáni 4. vasárnapon a prédikáció alapigéje az óegyházi perikópa szerint a következő: Krisztus és a tanítványok a háborgó tengeren (Máté 8, 23-27). Bornemisza, aki minden prédikáció mellé énekeket is ajánl, itt olyanokat sorol fel, amelyek harmonizálnak a textussal. A hívők „közönséges háborúságaikban", az ördög, a bűn, a világ vagy a halál háborgatásakor énekelhették őket, ahogy írja: „Hogy valamikor valamelyik miatt lenne háborúd, akkor azokot mondogalván vigasztald is magadot, és az Úristenhez kiálts nagy torokszóval, mint az apostolok is az tengeri háború közt." Az ismeretlen bártfai szerkesztő az énekeskönyv előszavaként kisebb változtatásokkal újra közölte Bornemisza szövegét és az éneklajstromot.