Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.
Figyelő - Bozóky Éva: Ignácz Rózsa: A vádlott - Lengyel László - Várszegi Asztrik: Beszélgető könyvecske
sei, megpróbáltatásai ... Nem tagadom, az átélés, együttérzés néha olyan mértékű volt, hogy együtt jeremiádoztam szegény Angélával: Hogy próbálhatja meg leghűségesebb szolgáit ennyire a Mennyben-lakó, de a földi egyháza is?! És csak Ágostonnal és Lisieuxi Szent Terézzel tudtam vigasztaló választ találni valamennyire, aki századunkban az istenkeresők és hitetlenség kínjait szenvedők védőszentje lett, hisz élete utolsó hónapjaiban ő is »üresnek« érezte az eget. Szívből kívánom, hogy az utolsó oldalakon feltűnő megbékélés vegye a szívét egészen birtokába és a keresztény reménység árasszon erősebb fényt a »lélek sötét éjszakája« után ... Ignácz Rózsa: A vádlott Vajon mi fog előkerülni az íróasztalfiókból? töprengtek az irodalom kedvelői a rendszerváltás idején. Sokan idézték Németh László évekkel korábbi szavait, melyek szerint csak az a mű tud feltámadni, amit megírtak. Hosszú ideig úgy tűnt, alig akad belföldön írott, fiókban bujdosó kézirat. Tíz év múltán most mégis előkerült egy megrázó, döbbenetes alkotás, hangulatában, sejtéseiben Franz Kafka vízióira emlékeztető. Különös sorsú könyv: írója 1950-52-ben vetette papírra. A kor hiteles tanúja tehát, nem emlékezik, hanem a maga jelenét írja. Lehúzott függönyök mögött. Ä kéziratot harminc laponként különféle feliratú dossziékban rejtegeti. Közben műfordításból él, majd enyhültebb években ifjúsági regények sikeres szerzője. Ez utóbbiak (Mikes, Toroskói gyász, Orsika stb.) is őrzik a régi Ignácz Rózsát, lebilincselő meseszövését, nemesveretű erdélyi nyelvét, emberábrázoló erejét. Hatalmas sikerrel robbant bele a magyar irodalomba: Anyanyelve magyar című, 1937-ben megjelent regénye 16 kiadásban fogyott el. 1947-ig még sok sikeres művet publikált, aztán a hallgatás évei következtek, és a fordítás, meg a fiók. Meg az irodalomból teljesen vagy részben kizártak (Hamvas Béla, Várkonyi Nándor, Török Sándor, Kodolányi János) barátsága. Ignácz Rózsa húsz évvel ezelőtt, 70 éves korában halálos gázolás áldozata lett. A csaknem félszázados kéziratot korábban nem ismert író-menye szerkesztette, és az így feltámadt mű most már olyan nemzedékekhez szól, amelyeknek mindez szívszorító történelem csupán. Erről a tegnapelőtti történelemről sokan írtak már, de Ignácz Rózsa alulról, a kisemberek nézőpontjából ábrázolja. Akik ugyan kicsik, mégis üldözöttek, s a korabeli magyar társadalom különböző rétegeit képviselik: a hazudni képtelen filozófus, a börtönből szabadult szociáldemokrata munkás, a megjelenésből kizárt író, a nyolcvanholdas nagygazda, a mindenét elvesztett grófnő, a szókimondó béreslegény és a szerelmese (és körülöttük még sok-sok ember, akik sorsukba belekapcsolódnak). Az innenonnan kiebrudalt hét főhős egy dél-dunántúli építkezésen dolgozik (talán Dunaújváros?), míg csak el nem határozzák, hogy átszöknek a határon. Ki a túlnan lévő gyereke után vágyik, ki csak a szabadság, az őrség és besúgók nélküli élet után; végül a brigád többsége át is ér a folyón, ám ki aknára lép, kit elfognak, s hogy aztán mi lesz velük? Kivégzés, börtön, bánya, kaffkai látomás? A bizonytalanság - hangsúlyozza az író - a félelem fenntartásának örökösen kínzó eszköze. Az egyik ember írhat a börtönből, a másik nem; az egyik kiszabadul, ha lejárt az ideje, a másik örökös internálásra került, az egyiknek hazaküldik a holmiját, mert meghalt a rabságban, a másikét is hazaküldik, noha él, de hadd sírjon a család ... Az írónő megírta és rejtegette a kor legmélyebb, pokoli bugyráról szóló tanúskodását, aztán még két évtizeden át munkálkodott, de soha meg nem alkudva. Vigasza a szintén kihagyott nagyok barátsága volt, s az ilyen, és hasonló Kodolányi sorok: „... mindketten tudjuk, kj az Úr, mekkora és mit cselekedett velünk. És azt is, hogy amikor szól, vége minden lézengésnek, fecsegésnek, torkoskodásnak, veszekedésnek, akkor talpra, és szolgáljunk neki!" (Tertia Kiadó, 1999., 372 old.) Bozóky Éva Lengyel László - Várszegi Asztrik: Beszélgető Könyvecske „Katolikus püspök, szerzetes és szabadgondolkodó értelmiségi Magyarországon nem folytatott még párbeszédet életről, halálról, emberről és Istenről, földi és égi világról." „Tréfálkoztunk azon, hogy a főapát urat hogyan kísérti meg az ördög személyemben. Valójában párbajunk inkább a kóbor lovag és a befogadó szerzetes játéka."
