Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Rokonaink - Lilli Promet: A fűzfapoéta; A szerelem - Bereczki Gábor fordítása

Uzsonna tájban egy ház mellett mentek el, melynek egy asszony kitárta az ablakait, s behívta a napot, meg találkoztak egy emberrel, aki behunyt szemmel tapogatózva haladt. - Miért tettei magát vaknak? - kérdezte a versfaragó. - Hogy ne lássa a dolgok velejét - vélte a mester. Útjukat folytatva találkoztak egy csodabogárral, aki minden szembe jövőt köszöntött. - Miért köszönsz nekik? Hiszen ők nem ismernek téged! - Mit számít az, hogy az emberek nem ismernek. Az a fontos, hogy én ismerem őket - válaszolta az ember. Délben két útonjáró jött velük szembe, mindkettő meggörnyedt terhének súlya alatt. - Mit cipelsz? - tudakolta az ifjú. - Gondot. - Hát te? - Kísértéseket. A szántóföld mellett elhaladtukkor az ifjú szerette volna megtudni, miért szedegeti fel egy öregasszony a földre hullott gabonaszemeket. - A morzsa is kenyér - felelte az asszony. A nap második felében jó ideig némán lépdelt egymás mellett az idős mester és az ifjú versfaragó. - Igen magadba mélyedt vagy - jegyezte meg végül az ifjú. - Az emlékeim kertjében barangoltam. - Van egyáltalán ilyen, és szabad benne járni? - kételkedett az ifjú. Egy pillanat múltán azonban felkiáltott: - Úgy van! Már emlékszem, hogy a tanult emberek nem tartják kívánatosnak. - Ezt olyanok mesélik, akiknek nincs ilyen kertjük. - És a tied hol van? Már-már kiértek a tenger partjára. - Ott - mutatott a végtelenbe a mester, s az ifjú egy zsengezöld szigetet látott felsejleni a tengeren. - Milyen tenger ez? - Az Idő-tenger - felelte a mester. Már lebukott a nap, amikor a mély, sötét vadonból egy reszkető pásztorfiú futott ki. - Eltévedtem a rémek erdejében, s egyszerre egyedül éreztem magam - mesélte. - Mi az egyedüllét? - kérdezte a gondolataiba mélyedt versfaragó. Hazafelé menet egy kis meztelen sellőt láttak egy kövön, aki jajongva sírt nagy fehér könnyeket a hajába. - Senki se tud segíteni rajta gyászfájdalmában - mondta a mester. - Miféle fájdalom ez? - kérdezte az ifjú. Közben megállt az útszélen és egy férfit meg egy nőt nézett, s így kiáltott fel: - Miért kínozzák egymást? - Mert szeretik egymást - válaszolta a mester. És az az ember ott miért osztogatja el mindenét? Mi marad neki magának? - kért magyarázatot az ifjú. - Az öröm - felelte mosolyogva a mester. A versfaragó most feléje fordította tekintetét.