Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Rokonaink - Lilli Promet: A fűzfapoéta; A szerelem - Bereczki Gábor fordítása

Lilli Promet írásai Lilli Promet a délkelet-észtországi (időközben Oroszországhoz csatolt) Petseri városkában született (1922). Apja a helyi gimnázium rajztanára volt. Iskoláit Tallinnban végezte. 1935-1940-ig kerámiát tanul egy művészeti iskolában. Ezt követően egy ifjúsági lap munkatársa lesz. A háború kitörése után a szovjet hátországba evakuálják, a mai Tatársztán területére. 1943-tól a német blokád alatt álló Leningrádban az észt rádióadások szerkesztője. A háború után több évig újságíróskodik. Az 50-es évek elejétől szabad foglalkozású író. Újságíró korában számos elbeszélése, karcolata, kritikája jelent meg különböző lapokban. Első könyvét 1958-ban publikálta A szent művészet tanítványai címen. A két világháború közti Észtország művészeinek életéről fest benne színes képet. Ezt követően egy-két éves időközökben jelennek meg novellákat, karcolatokat, miniatűröket, álmeséket tartalmazó kötetei. Egész sor televíziófilm szcenáriumának szerzője. A 60-as években népszerűek voltak útikönyvei. Férjével, Ralf Parvéval, aki szintén ismert észt író, sokat utaztak, s ezekről az utazásokról Lilli Promet színes és érdekes beszámolókat írt. Egyiket-másikat férjével közösen. Egy ilyen közös könyvben 25 oldalt szenteltek Budapestnek. Lilli Prometet tucatnyi európai nyelvre fordították. Több rövidebb írása magyarul is napvilágot látott, de nagyobb lélegzetű művei közül csak Primavera című regénye, a bukaresti Kriterion Kiadónál (1976). LILLI PROMET A fűzfapoéta Az ifjú versfaragó messze földről jött, tiszteletteljesen fél térdre ereszkedett és levette süvegét az idős mester előtt, aki kunyhója küszöbén állt. - Bölcs mester, eljöttem hozzád, hogy felolvassam neked a verseimet, és szeretném megtudni, hogyan vélekedsz róluk - mondta az ifjú. - Jól van, de hosszú még előttünk a nap, lesz még rá idő estig. Járjunk egyet, aztán majd sort kerítünk a versolvasásra is. - Hová megyünk? - kérdezte csalódottan az ifjú. Nem volt a lábuk előtt homokkal beszórt ösvény, se kaviccsal terített út. - Kövessük a felhőket - jelentette ki töprengés nélkül a mester. Sudár pagonyokon, fénylő fenyéreken, széles szántókon vágtak át, arrafelé, ahol vörösáfonya terem a pagonyszélen, arrafelé, ahol mocsári szeder érik a zsombékon. - Lám, mennyi virág! - lelkendezett a mester, s belélegezte a földről felszálló illatot. - Hol? Én egyetlen rózsát se látok! - csodálkozott a versfaragó.