Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Katolikusok és protestánsok - Reuss András: Kiátkozás?

nagy, mert „kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti" (5,6), ezért a gonoszt el kell távolítani (5,13), nem szabad az ilyenekkel kapcsolatot tartani (5,9). Ez a szabály a gyülekezeten belüli bűnre vonatkozik, nem a világban levőre, „hiszen akkor ki kellene mennetek a világból" (5,10). Talán az elkövetett bűn súlya miatt mellőzi az előzetes megintést és írja, hogy azt, „aki így cselekedett" át kell adni a sátánnak (5,3-4). A kirekesztés igazában mégsem büntetés, hanem csak annak a tényleges állapotnak kinyilvánítása, amely - ha meg nem változik, - a végső ítélethez vezet (Tit 3,10). Mindent el kell azonban követni, hogy a bűnös visszaforduljon útjáról, hiszen nem ellenség, hanem megintendő testvér (2Thessz 3,15), aki felöl jó reménységgel lehet lenni (2Tim 2,26). Később, s különösen is a 4. századtól kezdve a püspök és a zsinatok fegyelmező tekintélye nem volt olyan hatékony, mint Pál apostolról feltételezzük. A szembenálló felek egyre inkább igényelték a világi hatalom beavatkozását, de szembehelyezkedtek vele, ha az számukra kedvezőtlen irányba fordult. Mivel a kereszténnyé lett birodalomban már nem lehetett áttekinteni a hívek lelki és erkölcsi állapotát, hogy ne csak a nyilvánvaló eltévelyedésekkel foglalkozzanak, egyre nőtt az önmagától beálló kirekesztés jelentősége, amelyre a vétkesnek magának kellett ügyelnie. A középkori egyház hatalmának növekedésével a kirekesztés sokszor olyan általános fegyelmező eszköz, amelyben teljesen háttérbe szorult az újszövetségi tartalom és például feudális terhek, adók, kölcsönök, kamatok megfizetését is hivatott volt biztosítani. Minél gyakrabban éltek vele, annál inkább szorult háttérbe az a következmény, hogy a kiközösített emberrel mindenféle szociális kapcsolat tilos. A világi és az egyházi hatalom úgy összefonódott, hogy meghatározott idejű egyházi kirekesztéssel (németül: Bann)

8 a világi kirekesztés (németül: Acht)

9 járt együtt, és megfordítva. Tulajdonképpen tehát teljes jogfosztás következett, mert akár az egyházi, akár a világi vétséget a társadalom fennálló rendje elleni vétségnek tekintették, amely ellen közösen így léptek fel. A 16. századi reformáció elvetette ugyan az úgynevezett „nagy átkot", amely ezt a teljes egyházi és világi kiközösítést jelentette, de nem vetette el az úgynevezett „kis átkot", amely - amint Luther a Schmalkaldeni Cikkekben írja - „a nyilvánvaló és megátalkodott bűnpsöket" az úrvacsorától tiltja el, „amíg meg nem javultak és nem kerülik a bűnt."

10 Óvatosságra int, mert - amint Vájta Vilmos fogalmaz - „az egyház egésze és minden gyülekezet felelőssége, hogy méltatlanul senkit se közösítsen ki."

11 Hasonlóképpen Melanchthon is az egyházi hatalom részének tekinti, amely nem erőszakosságra,

12 hanem arra ad felhatalmazást, „hogy a nyilvánvaló bűnösöket kirekesszék, a megjobbulókat viszont feloldozzák."

13 Ő még azokkal szemben is szükségesnek tartja alkalmazását, akik úgy vetik meg a szentségeket, hogy nem élnek velük.

14 Fontosnak tartja Kálvin is, hogy „ha valaki kötelességét önként nem cselekszi, vagy magát illetlenül viseli, vagy nem elég tisztességesen él, vagy valami korholásra méltót követett, tűrje, ha megintik és hogy mikor a dolog úgy kívánja, mindenki iparkodjék testvérét inteni."

15 Ez a fegyelmezés abban különbözik - írja - az egyházi átoktól, hogy a bűnöst „az üdvösségre hívja vissza". Ha ez feledésbe merül, „a fegyelemből csakhamar hóhérságba süllyedünk."

16 Mindez részben úgy csapódott le a reformátorokat követő nemzedék hitvallásában, az Egyezségi Iratban (1577), hogy nem a kárhoztatott tévtanok képviselőit ítéli el, hanem magukat a tanokat.

17 A Trienti Zsinat viszont még az elítélt tanok állítóira mondja: legyen kiközösítve (anathema sit). A mai római katolikus egyházban a régi szavak már más jelentéssel bírnak: a bűnbánati gyakorlat őrzi, ami a kiközösítés eredeti és ma is képviselhető szándéka volt, és az anatémát az I. Vatikáni Zsinat óta úgy értelmezik, mint a definiált hitigazság ellentétét.

18 A kirekesztés gyakorlatának múltbeli leterheltsége ellenére számos megújulási mozgalom ragaszkodott hozzá vagy törekedett bevezetésére.

19 S noha ezek a figyelemre méltó próbálkozások egyúttal számos teológiai és praktikus kérdést is fölvetnek, vannak, akik a kívánt lelki megújulás feltételének tartják e gyakorlat újbóli bevezetését. A magyarországi evangélikus lelkészi karban Kun Kaiser József képviselte azt az álláspontot, hogy - az újabb keletű szóval - egyházfegyelem gyakorlása