Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Katolikusok és protestánsok - Giczi Zsolt: „A magyarság lelki egysége felé" A katolikus-protestáns egységtörekvés Horthy-korszakbeli történetéhez

egység lelkes hívei, azonban ezt a lelkesedést a gyakorlatban nem tudják eredményesen kamatoztatni.

29 A keresztény vallási unió lehetőségének katolikus értelmezését illetően a hivatalos egyházi megnyilatkozásokhoz igazodva hangsúlyozta: „Egyesülésről mindaddig nem lehet szó, míg a szétszórt nyáj be nem vonul Krisztus egyetlen aklába. Ennek lényeges feltétele pedig az, hogy a hitelvekben és egyházfegyelemben alávessék magukat Szent Péter utóda tanításának és kormányzásának."

30 Ez világos beszéd volt. A tanulmány írója - az egyházi egység katolikus meghatározásának egyedüli helyességét alátámasztandó - kifejtette, hogy a Szentírás tanítása a látható egységet követeli meg. Ennek pedig az egyházszervezet, a szertartások és a hitelvek egységesítésében kell testet öltenie.

31 A szerző elismerte a nem katolikus keresztények egységtörekvésében megnyilvánuló jó szándékot és a kölcsönös megbecsülés fontosságát, de a fentiek szellemében a katolicizmus útmutatását tartotta követendőnek, mondván: „A katolikus Egyházhoz való csatlakozás nem más, mint az evangéliumi javaknak tökéletesebb bírása, nagyobb teljessége, biztosabb védelme."

32 A katolikus folyóiratnak ugyanaz a száma, amelyben Borbély utóbbi dolgozata megjelent, közölte a lap új felelős szerkesztőjének, Kühár Flórisnak programadó írását. Ebben a tudós bencés szerzetes a magyar katolikus öntudat változatlan képviselete mellett ígéretet tett arra is, hogy a Katolikus Szemle igyekszik mindent elkerülni, ami „magyar és magyar közé éket verne".

33 Ugyanakkor nem kérdőjelezte meg, hogy a nemzeti hagyományokat a magyar katolicizmus és protestantizmus együttesen hordozza. Ennek - a nemzeti egységet és vallási békességet megteremteni kívánó - törekvésnek részeként értelmezhetjük azt a tanulmányt, amit még 1940 decemberében, „A »három nemzet és négy vallas« Erdélyének új tanítása" címmel olvashattak az érdeklődők Félegyházy József, teológiai tanár tollából.

34 A téma időszerűségét a második bécsi döntés következtében az országhoz visszatért Észak-Erdély és a Székelyföld adta. Félegyházy eszmefuttatásának terjedelmesebb részét a magyar nemzetiségi politika korábbi jellemzőinek, illetve az adott helyzetben követendő fő céljainak elemzésére fordította. Erdély példájának felekezeti vonatkozásait vizsgálva megállapította, hogy ott „... valósággá vált, ami a csonkaországban a vágy és eredménytelen törekvés állapotán túljutni nem tudott: úgy kiépíteni a különböző vallású magyarok közt a testvéri együttélést, hogy ezzel a maga vallási meggyőződésének egészéből egyiknek sem kelljen semmit sem feláldoznia. Nem volna helyes azt gondolni, hogy ez a testvéri összemelegedés vallási közönyt termelt ki. Ellenkezőleg, megszilárdult a ragaszkodása mindegyiknek a maga vallásához, egyházához ..."

35 Ezután a szerző elismerően nyilatkozott a visszacsatolt területek római és görög katolikusainak, valamint reformátusainak, evangélikusainak és unitáriusainak a román fennhatóság alatti magatartásáról. Kijelentette, hogy az ő útmutatásuk alapján kell folytatódnia a keresztény felekezetek közeledésének a trianoni országrészben. Ennek a folyamatnak a lépéseit ilyen sorrendben állapította meg: első a felekezeti súrlódások megszüntetése, ezt követheti a szeretetteljes együttműködés kialakítása, végül az unió létrehozása.

36 Félegyházy alapvetően helyesen látta meg, hogy a kisebbségi lét keservei jobb kapcsolatokat teremtettek az erdélyi történelmi egyházak között, mint amilyeneket magyarországi hittestvéreik fel tudtak mutatni. Nem említette viszont, hogy a nemzetiségi elnyomás kényszerítő erejének hiányában nehezebb az interkonfesszionális viszonyok javítása az anyaországi magyarság esetében. Figyelemre méltó azonban, hogy a vallási közömbösség elkerülhetőségét hangsúlyozta a felekezeti egymásra találás kapcsán, hiszen a keresztény egységtörekvések ellenzői rendszeresen hivatkoztak az indifferentizmus veszélyére. A sokak által kívánatosnak tartott felekezeti együttműködés irányában gyakorlati lépésre is sor került 1940-ben. Ez az a megállapodás volt, amelyet a Szent László Társulat, a Református Egyetemes Konvent, a Magyarországi Evangélikus Egy-