Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.

Figyelő - Gegus Ernő: Jáki Szaniszló: Ádvent és tudomány

nagyszerű templomából kő kövön nem marad, miután az ostromlók fallal körülveszik. Josephus Flavius zsidó történetíró a „Zsidó háború" című könyvében leírta, hogy az ostromló régiók vezére, „Titus csak végső eszközként folyamodott ehhez", minthogy Jeruzsálem körül minden fát ki kellett vágatnia, hogy elegendő gerenda legyen egy körülbelül 15 km hosszú fal építéséhez. A történetíró megemlíti azt is, hogy a városba zártak kiegyezhettek volna Titus-szal, ha két szélsőséges, elvakult zsidó csoport nem lopódzott volna be a városba, öldökölve a békét keresőket, éppen a templom körül. Titus meg akarta kímélni a templomot, de egyik katonájának sikerült bedobni a magas kapu ablakán keresztül egy üszkös gerendadarabot, erre a cédrusfával bélelt templom lángba borult és oltása eredménytelen volt. - Jézus jövendölését a templom végső pusztulásáról mintegy háromszáz évvel később Julianus Apostata császár megkísérelte érvényteleníteni azzal, hogy felépíti a templomot és megdönti Jézus isteni természetének hitét, messiási valóságát. „A zsidók óriási ujjongással fogadták a hírt és rengeteg pénzt adtak a munka sikeréhez." A templom romjainak eltakarítása azonban lehetetlenné vált a földből kitörő tűzlabdák és földrengés miatt, így a terv meghiúsult Julianus császár pogány történészének, valamint több korabeli keresztény írónak a híradása szerint. A templom nélküli ortodox zsidóság formális szertartásokra váltotta reménytelen hitéletét. „Az Adventben élő Egyház története már kétezer évet ölel fel, ami épp elegendő lett volna ahhoz, hogy az Egyház ismételten megsemmisüljön." Nagy birodalmak sora ennél sokkal rövidebb életű volt; Hitler „csak ezer évet ígért magának, még harmincat sem ért meg. A Szovjet csak háromnegyed századig tudott létezni." Az üdvtörténet súlypontja krisztus kereszthalála. Az advent végül az O eljöveteléig tart... A jövő előrejelzésére a természet megfigyelése alapján már az ókori csillagászat is törekedett, a pontosabb „égi mechanika" ismerete azonban a newtoni fizika tudományával kezdődött. Az egzakt tudomány fizikai környezetünk védelmére, kedvező alakítására ad módot (talajok, esőerdők, ózonréteg stb.). Fontos megállapítása az utóbbi évtizedek tudományának, hogy nem mindennapi Föld-Hold rendszeren élünk: „A Hold nélkül a Föld például háromszor olyan gyorsan forogna" (felfokozott szélviharok!). Holdunkat feltevés szerint jóval négymilliárd évvel előbb egy Mars nagyságú égitest becsapódása váltotta ki és hozta létre. A Hold másik, rendkívüli eseményéről emlékezett meg 1178-ban egy angol krónikás: „A Szent Egmund-apátság hat tagja éjfél körül egy nagy vörös fénycsóvát látott kitörni a sarlós Hold felső szarvából", majd felhő borította be. Hét évszázaddal később amerikai és szovjet űrhajósok ismételten fényképezték a Hold hátsó féltekéjét, ezeken a fényképeken két angol csillagász 1976-ban arra következtetett, hogy a Giordano Bruno néven ismert, 20 km átmérőjű holdkrátert óriási meteor „véletlen" becsapódása hozta létre. Ha a Hold nem lett volna éppen ott a pályáján, a Földet elért meteor katasztrófája Európa tudományát és technológiáját elpusztíthatta volna. Hasonló ütközések a földi élet jövőjét is fenyegethetik, jóllehet ennek valószínűsége száz éven belül csupán 1 ezrelék. A jövő kilátásai szempontjából nem megnyugtató, hogy a tudomány eredményei illetéktelen „Frankensteinek" kezébe is kerülhetnek, akik pénzért vagy erőszak alatt hajlandók ilyen szerepet játszani. „Hitlernek éppúgy voltak tudós Frankensteinjei, mint Sztálinnak. Amerikában pedig voltak olyan tudósok, akik naivságból vagy önteltségből vállaltak ilyen szerepet." (Oppenheimer, Watson) 1850 körül „H. Spencer úgy ünnepelte a tudományt, mint a jövő és béke egyedüli zálogát". Azután az első világháború már erősen a tudósok harca volt, a második E

edig még inkább. „A 40 évig tartó hidegháorú elképzelhetetlen lett volna hidrogénbombák, neutronbombák, nukleáris tengeralattjárók és interkontinentális rakéták nélkül." A természettudomány legutóbbi felfedezései (űrhajózás, holdra szállás stb.) túlszárnyalták a futurológusok elképzeléseit, mégis váratlanul tört be a mobiltelefonok világa és az internet információrobbanása. „A szabad választások bevezetése még nem jelenti azt, hogy valóban a démosz, azaz a nép dönt. A modern demokráciákban a népet jórészt ténylegesen az orruknál fogva vezetik a médiák, ezeket pedig egy aránylag kis csoport uralja, melynek tagjai jelentős pénzzel rendelkeznek ... Ténylegesen a demokrácia egyre inkább média-kráciává változik" - ez az önző relavitizmus aláássa a jövőt, mivel leértékeli az emberi öntudatosságot és szabad akaratot, az advent nélküli felelőtlen álmodozással „ez az új kultúra, az ember belső szervezetét alapjában mérgezi meg". A szerző külön kitér Teilhard de Chardin atya nagy hatású írásaira, amelyek a jövő paradicsomi állapotának optimista várakozásával ál-Adventet hirdettek meg, elfeledkezve az ember eredendő bűnéről, és a szabad akarat felelősségéről, Krisztus szenvedésének és kereszthalálának érdemeiről. A Teilhard-i illúziók szomorú példáját említi meg a szerző