Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Helyzetfelmérés - Fasang Árpád: Merre van előre? Beszámolóa magyar értelmiség véleményéről

„kórlelet"-ről, mert a könyvekben található, összesen 186 szerző írását az ezredforduló magyar szellemi röntgenkép-tárának is tekintem. E cikk keretében csak arról szeretnék tudósítani, hogy e könyvek megszületésének köszönhetően milyen újabb kérdések foglalkoztatnak, ezek együttes tisztázása révén - bizton remélem - előbbre megy az ország és az emberiség. A „véletlen" is közrejátszott abban, hogy e gondolatokat most papírra vetem. A Londonban élő Pátkai Róbert evangélikus lelkésszel a nyár folyamán összefutottam egy Deák téri vasárnapi istentisztelet után. O hívott meg az Európában szerteszét szolgáló magyar evangélikus lelkészek szokásos évi találkozójára, amelyet a szlovéniai Moravske Teplicében tartottak szeptember elején. Először előttük fejtettem ki „eretnek" gondolataimat a politika és a kultúra jövőbeni viszonyáról. Az előadás után élénk párbeszéd alakult ki, sok-sok kérdéssel, amelyek szintén beépültek ebbe az irományomba. Ilyen értelemben tehát egy kollektív munka eredményeit teszem közzé, visszaigazolva annak a mondásnak az igazát, hogy a gondolkodás - bár látszólag egyéni, individuális tevékenység - valójában párbeszédben és többszólamban teljesedik ki. A nagy útkeresések, de a kiúttalanságok korszakát is éljük, amelyek közös jellemvonása, hogy lépten-nyomon belebotlunk a kultúra és a politika tisztázatlan viszonyából adódó sok-sok „kellemetlenségbe". Ilyen „kellemetlenség" például a múltunk elviselése, amely (a közhiedelemmel ellentétben) jelenünket és jövőnket is formálja. Gondolom, nem vagyok egyedül, aki úgy véli, hogy a múlt nem (csak) múzeumba való dolgok tárháza, hanem az emberiség kiapadhatatlan tapasztalatforrása, amit nem lehet „végképp eltörölni". Ezzel az életfelfogással szemben manapság a „buldózer-technika" alkalmazása a divatos. Általa egy-két nap alatt semmivé lehet tenni évezredek szorgos munkáinak eredményét, hogy helyet lehessen teremteni valami „új"-nak. A szomorú ebben az, hogy e „buldózer-effektus" rendszerint nem a teremtő fantázia, a művészi képzelőerő szüleménye, hanem a politikai akarat manifesztálódása. Brutális századot hagyunk magunk mögött, s nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a következő évezredet elkezdő időszak békésebb és idillikusabb lesz. Hacsak nem az emberek fejében valami új, „kopernikuszi fordulat" fog lejátszódni. E fordulatot divatos szóval „szemléletváltásnak" szokás nevezni. Megítélésem szerint ebben a paradigmaváltásban a politika és kultúra közötti kapcsolat, viszony és kölcsönhatás újragondolása megkerülhetetlennek látszik. Ennek érdekében szeretnék az alábbiakban néhány szempontot felvetni. Mi lehet a politika és a kultúra újfajta egymásra hatásának a lényege? Fokozatos eltávolodás az autoriter, alávetettségi viszonytól, valamint egymás felségterületének tiszteletben tartása. Úgy, ahogyan például a demokratikusan működő társadalmakban kialakult az egyetemek autonómiája. A rektor engedélye nélkül a rendfenntartó szervek nem léphetik át az egyetem küszöbét, területén a rendőrök saját belátásuk szerint nem nyomozhatnak. A feltétlen alávetettség idejét tehát (amely az autoriter rezsimekre jellemző) a kölcsönös egymásra utaltságnak a korszaka kell, hogy felváltsa, amelyben a felelősségi körök világosan szétválaszthatok (a demokratikusan működő társadalmak e felismerésnek is köszönhették eddig prosperitásukat). A politikai élet szereplői közül nem kevesen a kultúrát rendszerint a politika szolgálóleányának tekintik, s akként bánnak vele. Pedig a kultúra egyetemesebb, átfogóbb fogalom, mint a politika. A politika és intézményei fontos, de nem egyedül meghatározó elemei egy adott társadalom kultúrájának. A rész és egész kölcsönhatása ez esetben is pontos útmutatást kellene, hogy adjon a politika és a kultúra egymásrautaltságára vonatkozóan. Napjainkban, a demokratikus elvek szerint működő magyar társadalomban is ma még általánosan elterjedt és elfogadott az a vélekedés, hogy „minden politika!", vagyis, hogy a mindennapi élet parányi rezdüléseit is a politika szempontjai hatá-