Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Figyelő - Polgár Rózsa: Gondolatok a vizuális kultúráról

FIGYELŐ Polgár Rózsa Gondolatok a vizuális kultúráról a kárpitművészet kapcsán „Mit akar a művész kifejezni? Honnan a forrás? Műértő-e az értelmiség? A nem-verbális kommunikáció egyik eszköze a képzőművészet?" - néhány kérdés azokból, amiket a Credo szerkesztője feltett nekem. Fontos kérdések, személy szerint örömmel vettem, hogy valakinek eszébe jutott a vizuális kultúra indíttatásának mozgatórugója, megértésének lehetőségei. Kárpitművészként a képzőművészet szűkebb területével: gobelinszövéssel foglalkozom. Kéziszövéssel, két henger között kifeszített vertikális fonalakat szövök át gyapjú-, selyem- vagy pamutszálakkal horizontális irányban. A munkát megelőzően rajzolt, majd festett színes karton készül. A szövésre kiválasztott terv, a gondolat anyaggá formálása mindig a legnehezebb periódus. Szinte leírhatatlan, mi minden kell az alkotómunkához. Szakmai felkészültség mellett az intuíció, az élmények anyaghoz, formához kapcsolódó szubsztanciája, a tudatos választás és a csoda, ami megmagyarázhatatlanul, de segít megteremteni a formát. Könnyen, erőfeszítés nélkül jó művek nem keletkeznek! A visszajelzés nagyon fontos. A művésznek is tudnia kell, hogy a kommunikációnak ez a formája megértésre talált, még akkor is, ha az üzenet felfogására csak kevesen képesek. A művek és a néző közötti kapcsolatnál nagyon fontos a nyitottság és a befogadókészség. Visszatérve a feltett kérdésekre, biztos, hogy a válaszok több kötetnyi elemzést igényelnének, szakemberek bevonásával. A teljesség igénye nélkül mégis érdemes és szükséges is foglalkoznom a képzőművészet megközelítésével. A vizuális kultúra csak kevesek számára érthető terület. Meg merem kockáztatni, hogy az értelmiség soraiból is csupán azok tudnak itt tájékozódni, akik foglalkozásának tárgya a képzőművészet. A nehéz eligazodás okát a 19. század szellemi változásai idézték elő, amely változások folyamatot indítottak el és a 20. század végére szinte követhetetlenné váltak. De a korai korszakok művészettörténetből jól ismert folyamatainak megítélése is gyakran meglepő tájékozatlanságot árul el, holott iskolai tanulmányaikban erről bizonyára szó esett. Tisztázni kell, hogy a történelmi korok művészettörténeti tagozódása az adott kor világnézetének tükröződése. A vizuális művészet egyidős az emberrel. Az ősember gondolkodását a természethez, élethez, emberhez való viszonyát barlangrajzaiból, szerszámaiból ismertük meg. Rajzaik formája jelentést hordozó, de ez nem külsőség a tartalomhoz, hanem lényege, ami elválaszthatatlan tőle. Tartalmát pedig a világnézet teszi értelmessé. Egy későbbi példa teszi világossá, menynyire így van ez. Giotto, a reneszánsz egyik nagy mestere portréfestészetét korábban mint a legtökéletesebb természethűséget értékelték, a mi korunk, a mi szemünk ezt már viszont stilizáltnak látja. Ugyanaz a forma mást jelent a mi számunkra, mint régebbi korok embereinek jelentett. „A világnézet formává lényegül" - írta Fülep Lajos művészettörténész, református lelkész. A művészi portrénak nem hasonlósága révén van köze az eredetihez - mint hű másolat -, hanem a szellem ugyanaz, amellyel az eredetit felfogom, mint amellyel a portré formáját teremtem. A művészet tartalma és a forma összetartoznak, vagyis a művészet tartalma a forma. A formának foka pedig azonos a tartaloméval. Ahol elválnak, ott lehet világnézet, de nincs művészet. A 19. század szellemi változásai gyökeres átalakulást hoztak a képzőművészetben is. A szabadságot kereső, Ent-felszabadító változása e kornak ma is jelen van, néha anarchikus formában. A19. század nagy változást hozó korszaka az impresszionizmus. Ezt a művészeti irányzatot a ,,1'art pour l'art" (művészet a művészetért) mozgalmának is nevezték. A szellem lázadásának korszaka volt ez, amely sok más mellett a kor dogmatizmusa, akadémizmusa ellen irányult. A magukat