Hafenscher Károly szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 5 (1999) 3-4. sz.

Mai jelenségek - Latin-Amerika: Idejétmúlt-e a felszabadítási teológia?

Gera szerint a teológiai reflexió kiindulópontjának a nép egészének kell lennie, a nép életében kell kutatni az Isten, a megváltás megnyilvánulásait, ezért egyszer­re fontos számára az igazságtalan helyzet ténye, az argentin kultúra és történelem, valamint a nép sajátos vallási szimbolikája. Míg a felszabadítás-teológia a népnek csak egy részére összpontosít (az elnyo­mottakra), addig ez az irányzat az egész népet tekintetbe veszi. A népi vallásosság teológiájában is igen fontos szerepet kap az elnyomás és a felszabadítás, hiszen va­lóban a nép életébe vágó kérdésekről van szó. De a nép élete ennél többről szól, az irányzat ezeket is figyelembe veszi. Módszertanilag mindkettőre érvényes, hogy a tényleges helyzet elemzéséből in­dul ki, ám az argentin irányzat nemcsak szociológiai és politikai szempontokat ér­vényesít, hanem igényli a történelem, a népi kultúra és az embertan felhasználását is. Fontos, hogy a nép helyzetét kezdettől fogva vallásos szituációnak tekinti, amely az argentin nép történelmi fejlődése folytán „természetes" adottság. Ujabb közös pont: mindkettő a praxisra irányul. Fő feladata: a mindennapi élet megélése a hit, remény és szeretet alapján, de míg a felszabadítás-teológia gyakran a politikai tevékenységre helyezi a hangsúlyt, a népi vallásosság teológiája különös figyelmet szentel a felszabadító praxis dimenziójára. Központi feladatának a kultú­ra evangelizálását tekinti. Argentínában azért épülhetett ki ez az irányzat, mert a peronizmus bizonyos alapot teremtett hozzá. Peron populista rendszert hirdetett, ebből sok elem vissz­hangra talált a nép körében. Ez magyarázza az argentin püspöki kar mai álláspontját: nyitva áll a szociális problémák felé, de inkább mérsékelt álláspontot foglalnak el, ami miatt számos bí­rálat is éri őket. A peronizmus óta a püspöki kar magatartása valóban óvatosabb po­litikai és szociális kérdésekben, hiszen a kezdeti szoros együttműködés után a rend­szer az egyház ellen fordult. A római katolikus bázisközösségek A bázisközösségeket a brazil egyház fejlesztette ki, de áttörve a határokon egész La­tin-Amerikában elterjedt. Becslések szerint Brazfliában jelenleg körülbelül 80 000 ilyen közösség működik, mintegy 2-3 millió taggal. Nevüket arról kapták, hogy te­vékenységüket az egyházi hierarchia alapján fejtik ki. Ezek a közösségek jelentik a brazil katolikus egyház jövőjét, számuk rohamosan növekszik. A bázisközösségek többnyire 20-25 főből állnak; hetente tartják alkalmaikat: ol­vassák a Szentírást, imádkoznak, dicséreteket énekelnek. Az Igét a mindennapi élet szempontjai szerint magyarázzák. A közösségek léte óriási változásokat hozott mind az egyház, mind a társadalom számára, hiszen az egyházban alapvető refor­mokat vezettek be, a társadalom problémáira pedig maguk keresnek - legalábbis sa­ját környezetükben - megoldást. Az első bázisközösségek a II. Vatikáni Zsinat után jöttek létre. Megfigyelők sze­rint az egyháznak nem is volt más választása, hiszen már akkor is nagyon nagy volt a paphiány, így a népesség növekedési ütemét tekintve az egy papra jutó hívők szá­ma sok helyütt ma már a 10 000 -t is eléri. Éppen ezért elkerülhetetlen volt az egy­ház decentralizálása és a laikus vezetők számának növelése. A bázisközösségek elsősorban a felnőtteket célozzák meg, különösen a legszegé­nyebb vidéki és városi munkásokat. Csupán nagyon kevesen tartoznak a magasabb képzettségű középosztályba, és még kevesebben a magas társadalmi rétegekbe. Ez jól mutatja a bázisközösségek ideológiai beállítottságát is, hiszen a felszabadítási

Next

/
Oldalképek
Tartalom